Szent-Györgyi Albert

Szolnok, Széchenyi István körút 51.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Szolnok
Széchenyi István körút 51.
Az iskola földszini aulájában, középen.

Felállítás2007. augusztus 31.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Tóth György-Gyigyi
2013.05.16. 09:37
Szolnokon, a Széchenyi Városrészben van az az általános iskola, melynek helye és elnevezése az idők folyamán többször is változott, de célkitűzései, irányvonala már kevésbé. Nevét az iskola választotta; 2005. június 31-től Szent-Györgyi Albert világhírű magyar tudós nevét viseli.
Az aulában, a bejárattal szemben; a szobrászművésszel közösen választották ki az alkotás helyét. Karcsú Süttői mészkőből készült posztamensre került fel a háromnegyedes bronzból készült, Szent-Györgyi Albertet ábrázoló bronz portré – mellszobor és a posztamensre vésett idézet az alábbi;
"Az iskola dolga,
hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,
hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat,
hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére
és az alkotás izgalmára,
hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk,
és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni."
(Szent-Györgyi Albert)
Kligl Sándor szobrásznak három - „szinte azonos „alkotása van Hazánkban. Az egyik a Lakitelki Panteonban (2007), a másik Szolnokon (2007), míg a harmadik a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) székházában (2012) van.
Az iskola igazgatójával – Szappanos Józsefnével – történt beszélgetésből (is) kiderült; „… az alkotás öntvénye nem azonos a prototípussal, mert úgynevezett viaszöntéssel készült, ami lehetővé teszi, hogy finomítsa a szobor végleges formáját…”
Szent-Györgyi Albert, a névadó szobrának avatási ünnepségét összekötötték a tanévnyitó ünnepségével; 2007. augusztus 31.
A szobor az első pillanatoktól kezdve szerves részévé vált az iskolának. A diákok szeretik, együttes fotókat készítenek, s már kezd fényesedni a szobor fej része a simogatásoktól. A diákok szerint, ez állítólag mágikus erőt – szerencsét hoz a dolgozatok írásához, a feleltetésekhez.

Kligl Sándor szobrászművész levele:
Tárgy: Szentgyörgyi szobor
Kedves Gyigyi!
Örülök és köszönöm, hogy feltetted a szolnoki "Szentgyörgyi"szobromat a
köztérképre és a szöveget is.
A három szobor közül a Lakitelki (2007. 04.) kisebb mellrésszel készült. Az volt az első, a szolnoki és a szegedi már nagyobbak. De minden szobromat viaszveszejtéssel öntöm és valóban nem teljesen egyformák.
Sajnos a köztérképen nem az én nevem szerepel a Lakitelki szobornál!!
Nem tudom, hogyan lehetne kijavíttatni, ha tudnál ebben segíteni, megköszönöm. Lezsák S. avatta.
Gratulálok Neked és minden "szoborlaposnak, köztérképesnek" nagyon jók vagytok!
Üdvözlettel:
Kligl Sándor szobrászműv.
Munkácsy díjas(bocs)
Források:
Általános Iskola 25 év krónikája; Emlékek könyve.

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent-Györgyi Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138343
Feltöltve
2013.05.16. 09:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.16. 09:11

"Szent-Györgyi Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138344
Feltöltve
2013.05.16. 09:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.16. 09:12

"Szent-Györgyi Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138345

Mellszobor a posztamensen.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138346

Alkotói szignó az alkotás jobb szélén.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138347
Feltöltve
2013.05.16. 09:12
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.16. 09:12
Alkotói szignó az alkotás jobb szélén.

Archív fotók

"Szent-Györgyi Albert" c. alkotás fotói

Az iskola épülete.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138348
Forrás
http://www.szentgyorgyi-szolnok.sulinet.hu/
Feltöltve
2013.05.16. 09:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.16. 09:13
Archív felvétel
Az iskola épülete.

"Szent-Györgyi Albert" c. alkotás fotói

Szobor avatása I.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
139227
Forrás
Az iskola fotó archívumából.
Feltöltve
2013.05.27. 09:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.27. 09:26
Archív felvétel
Szobor avatása I.

"Szent-Györgyi Albert" c. alkotás fotói

Szobor avatása II.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
139228
Forrás
Az iskola fotó archívumából.
Feltöltve
2013.05.27. 09:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.27. 09:30
Archív felvétel
Szobor avatása II.

"Szent-Györgyi Albert" c. alkotás fotói

Szobor avatása III.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
139229
Forrás
Az iskola fotó archívumából.
Feltöltve
2013.05.27. 09:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.27. 09:31
Archív felvétel
Szobor avatása III.

Adalék vagy máshol

"Szent-Györgyi Albert" c. alkotás fotói

25 év krónikáját magában foglaló; Emlékek könyve.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138349
Feltöltve
2013.05.16. 09:13
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.16. 09:13
25 év krónikáját magában...Teljes szöveg25 év krónikáját magában foglaló; Emlékek könyve.Kevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.06.01. 08:15
A "Szent-Györgyi Albert" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.16. 09:37
Tóth György-Gyigyi publikálta "Szent-Györgyi Albert" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.