Szolnok, Várkonyi tér

Állapot: Elpusztult

Angol cím:Bison slide

Szolnok
Várkonyi tér
Zagyva parti játszótér.

Felállítás1980. szeptember


Tóth György-Gyigyi
2013.05.07. 10:56
Volt egyszer Szolnokon egy olyan gyerekjáték, amelyet egy „volt” szolnoki illetőségű szobrász Nagy István (1920) vázlata alapján, Nagy István építész készített el kazánlemezből. Az anyaga, illetve a rozsdásodás miatt időközönként festeni kellett, legutoljára világoskék színű volt.

A mű elhelyezésének pontos idejét az emlékezők sem tudják pontosan, de az 1962 –re datálják. Abban biztosak lehetünk és a korabeli fotók is bizonyítják; a Várkonyi téren, a Zagyva folyó partján lévő gyerek játszótéren volt. Ennek az alkotásnak a megnevezése; „Bölény csúszda” Mint az igazinak; volt szarva, az orrában karika, nagy nyelve és bárgyú két szeme.

Uniós szabványoknak megfelelő játszóterek megújítását határozták el 2008 novemberében Szolnokon is. Így került sor az új építésű Várkonyi téri szánkózó domb és játszótér kialakítására. Ennek az uniós szabványnak sajnos nem felelt meg a gyerek csúszda, így az emlékezők szerint 2007-ben mennie kellett a kazán lemezből készült Bölény csúszdának is.

Szabványok és gyerekjáték funkciójánál fogva nem találtak alkalmas helyet neki, végül egy elhagyatott, városszéli telepen kötött ki. Innen az anyaga miatt eltűnt, ki tudja mi lett belőle ?

Nagy István szobrászművész 1957-ben Szolnokon telepedett le az itteni művésztelep tagjaként, s rövidesen a város egyik illusztris művésze lett. A Varga Katalin Gimnáziumban tanított.
Ády
2016.05.25. 15:14
Nekik már nincs vakáció
Szakmunkástanulók termelési gyakorlaton

A szolnoki 605-ös számú Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola tanműhelyében nincs vakáció. Zúgnak-zakatolnak a gépek, csattognak a kalapácsok a diákok keze alatt. Hatvan másodéves tanuló most tölti a nyári termelési gyakorlatot...

... Nemcsak ezzel foglalkoztak azonban a tanulók szabad idejükben. Egyenlőre még a tanműhely udvarán áll a hatalmas „bölény” csúszda, amelyet a Várkonyi téri gyerekek vehetnek majd birtokukba. A kedves játékot Nagy István szobrászművész „álmodta meg”, s az iskola elsőéves diákjai, szakoktatóikkal társadalmi munkában készítették el. A fiatalok a gyakorlat mellett a „bölényen” is dolgoznak, s persze ki is próbálják, hogy csúszik a sárgaréz. Egy kis kárpótlás a rövid vakációért. T. G."
Források:
Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus 13. (31. évfolyam, 189. szám)



Közös gyűjteményben
Ellopott, eltűnt szobrok

Cím alapján hasonló

"Bölény-csúszda" c. alkotás fotói

Stilizált bölényfej, mindene megvan ....
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
137678
Forrás
Fotó: Polgármesteri Hivatal; Oktatási, Kulturális és Sport Osztály
Feltöltve
2013.05.07. 10:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.07. 10:39
Archív felvétel
Stilizált bölényfej, mindene megvan ....

"Bölény-csúszda" c. alkotás fotói

A csúszda rész...
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
137679
Forrás
Fotó: Polgármesteri Hivatal; Oktatási, Kulturális és Sport Osztály
Feltöltve
2013.05.07. 10:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.07. 10:40
Archív felvétel
A csúszda rész...

"Bölény-csúszda" c. alkotás fotói

Egy másik szögből fotózva ....
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
137680
Forrás
Fotó: Polgármesteri Hivatal; Oktatási, Kulturális és Sport Osztály
Feltöltve
2013.05.07. 10:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.07. 10:41
Archív felvétel
Egy másik szögből fotózva ....

"Bölény-csúszda" c. alkotás fotói

A város-szélén, elárvulva és még megvan ...
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
137681
Forrás
Fotó: Polgármesteri Hivatal; Oktatási, Kulturális és Sport Osztály
Feltöltve
2013.05.07. 10:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.07. 10:42
Archív felvétel
A város-szélén, elárvulva és még megvan ...

"Bölény-csúszda" c. alkotás fotói

Várkonyi téri játszó téren. Ide tervezték - a gyerekek örömére !!
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
137682
Forrás
Danka István fotója.
Feltöltve
2013.05.07. 10:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.05.07. 10:43
Archív felvétel
Várkonyi téri játszó téren. Ide tervezték - a gyerekek örömére !!

"Bölény-csúszda" c. alkotás fotói

"Nagy sikere van Szolnokon, a Zagyva-parton felállított csúszdának, melyet Nagy István szobrászművész terve alapján a 605-ös sz. Ipari...Teljes szöveg"Nagy sikere van Szolnokon, a Zagyva-parton felállított csúszdának, melyet Nagy István szobrászművész terve alapján a 605-ös sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanműhelyének tanárai és diákjai készítettek Fotó: Korényi ÉvaKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
241561
Forrás
Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember 11. (31. évfolyam, 2213. szám)
Évszám
1980
Feltöltve
2016.05.25. 15:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.25. 15:18
1980, Archív felvétel
"Nagy sikere van Szolnokon, a Zagyva-parton felállított csúszdának, melyet Nagy István...Teljes szöveg"Nagy sikere van Szolnokon, a Zagyva-parton felállított csúszdának, melyet Nagy István szobrászművész terve alapján a 605-ös sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanműhelyének tanárai és diákjai készítettek Fotó: Korényi ÉvaKevesebb szöveg

"Bölény-csúszda" c. alkotás fotói

Társadalmi munkában újította fel a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárának festőbrigádja Nagy István szobrászművész „bölénycsúsz- dáját" a...Teljes szövegTársadalmi munkában újította fel a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárának festőbrigádja Nagy István szobrászművész „bölénycsúsz- dáját" a megyeszékhely Várkonyi terén. Az új öltözet elkészítésében gépi segítséget a Mezőgép Vállalat biztosította.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
241562
Forrás
Szolnok Megyei Néplap, 1983. december 15. (34. évfolyam, 295. szám)
Évszám
1983
Feltöltve
2016.05.25. 15:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.25. 15:30
1983, Archív felvétel
Társadalmi munkában újította fel a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárának festőbrigádja Nagy...Teljes szövegTársadalmi munkában újította fel a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárának festőbrigádja Nagy István szobrászművész „bölénycsúsz- dáját" a megyeszékhely Várkonyi terén. Az új öltözet elkészítésében gépi segítséget a Mezőgép Vállalat biztosította.Kevesebb szöveg

"Bölény-csúszda" c. alkotás fotói

Az 1983. évi Néplapban egy fénykép, az ott bikacsuszdának nevezett alkotás a távolban
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
307718
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1983_11/?query=bikacsuszda%2C%20szolnok&pg=71&layout=s
Évszám
1983
Feltöltve
2018.03.27. 06:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.03.27. 06:57
1983, Archív felvétel
Az 1983. évi Néplapban egy fénykép, az ott bikacsuszdának nevezett alkotás a távolban
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.03.27. 06:57
1 új fotót töltöttem a "Bölény-csúszda" műlaphoz
16.05.28. 08:58
A "Bölény-csúszda" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.25. 15:30
1 új fotót töltöttem a "Bölény-csúszda" műlaphoz
16.05.25. 15:18
1 új fotót töltöttem a "Bölény-csúszda" műlaphoz
14.10.07. 11:35
A "Bölény-csúszda" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.07. 10:56
Tóth György-Gyigyi publikálta "Bölény-csúszda" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.