I. és II. világháborús emlékmű

Tóalmás, Ady Endre 1.

Tóalmás
Ady Endre 1.
A Fő és Ady Endre utcák közötti parkban állították fel az emlékművet.

Avatás1991. november 2.


ocsovai andrás
2013.05.03. 19:58
Három mészkőszikla, köztük menedéket keresve, beszorulva, vagy szándékosan kiválasztva az oltalmazó helyet, egy pihenő, alvó, elfáradt katona. A sziklákon márványtáblák a hősök nevével.
Doberdó, jut eszembe nagyapám télesti elbeszélésének visszatérő szava: "amerre ellátott a szem szikla, mészkőszikla és szikla, Doberdó."
Ha látná ezt a tóalmási emlékművet biztosan elhagyná a száját: "Megfogta a valót a mester." Ahogyan én ismertem, a katona katonás arcát sokáig nézné.

A második háborút már kihagyta, de bunkert épített családjának ahol egy éjszakát én is eltöltöttem félévesen.
A kétháborús emlékművet felkeresve a nagyapámra emlékeztem az I. világháború okán, és a másodikra is az onnan szerencsésen hazakerült édesapámra, akivel a háborús emlékműveken - nem csak évfordulókon, halottak napján, ünnepeken - gyertyákat gyújtottunk, emlékezve a hősökre. Ő már akkor összekapcsolta a két háborúra, azok hőseire megejtett emlékező perceit. Ezért nem tudom én a hősi emlékműveket darabszámban kezelni, az adatokból heti, havi statisztikai adatot kreálva "elemezni" azok felállításának körülményeit.
Források:
Avatás http://doboilona.hupont.hu/22/kronika-19902000



Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tóalmás
Feltöltő
Azonosító
137423
Feltöltve
2013.05.03. 19:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ880/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.03. 19:39

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tóalmás
Feltöltő
Azonosító
137424
Feltöltve
2013.05.03. 19:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ880/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.03. 19:40

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tóalmás
Feltöltő
Azonosító
137425
Feltöltve
2013.05.03. 19:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ880/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.03. 19:41

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tóalmás
Feltöltő
Azonosító
137426
Feltöltve
2013.05.03. 19:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ880/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.03. 19:42

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tóalmás
Feltöltő
Azonosító
137427
Feltöltve
2013.05.03. 19:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ880/100 • 1/110 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.03. 19:43

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tóalmás
Feltöltő
Azonosító
137428
Feltöltve
2013.05.03. 19:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ880/100 • 1/120 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.03. 19:44

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tóalmás
Feltöltő
Azonosító
137429
Feltöltve
2013.05.03. 19:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ880/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.03. 19:45

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tóalmás
Feltöltő
Azonosító
137430
Feltöltve
2013.05.03. 19:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ880/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.03. 19:46

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tóalmás
Feltöltő
Azonosító
137431
Feltöltve
2013.05.03. 19:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ880/100 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.03. 19:47

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tóalmás
Feltöltő
Azonosító
137432
Feltöltve
2013.05.03. 19:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ880/100 • 1/75 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.03. 19:48
Összesen 10 fotó

Műlap története

13.05.03. 19:58
ocsovai andrás publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.