Erkel Ferenc síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
A temető 29-1-6 számjelű sírján látható az emlékmű.

Felállítás1904. november 7.

Márkus Géza (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
ocsovai andrás
2013.05.02. 21:32
Erkel síremlékét a halálát követő 14-ik évben állították fel, sírhelyét addig egy fakereszt jelezte. Egy vízszintes kőtáblára helyezett felfelé keskenyedő kőtábla adja a keretet Kallós Ede domborművének.
A bronz dombormű egy fiatal énekesnőt jelenít meg kezében kottával. A gyászt jelképező szomorúfűz alatt népies színpadképet látunk. A bronz relief fölött, a kőtábla peremén egy lehajtott fejű szfinx, az fölött a himnusz két taktusa olvasható.

A méltóságos és nagy-létszámú síremlék avatásról a Vasárnapi Újság 1904 november 13-án megjelent példánya számolt be, fényképek hozzáadásával.
Források:
http://epa.oszk.hu/00000/00030/02653/pdf/VU_EPA00030_1904_46.pdf

Cím alapján hasonló

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137353
Feltöltve
2013.05.02. 19:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.02. 19:41

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137361
Feltöltve
2013.05.02. 20:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.02. 20:50

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137362
Feltöltve
2013.05.02. 20:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.02. 20:51

137363
Feltöltve
2013.05.02. 20:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.02. 20:51

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137364
Feltöltve
2013.05.02. 20:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.02. 20:55

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137365
Feltöltve
2013.05.02. 20:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.02. 20:58

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137366
Feltöltve
2013.05.02. 21:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.02. 21:01

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137367
Feltöltve
2013.05.02. 21:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.02. 21:04

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137369
Feltöltve
2013.05.02. 21:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.02. 21:10

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137368
Feltöltve
2013.05.02. 21:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.02. 21:05

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137371
Feltöltve
2013.05.02. 22:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.02. 22:06

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137372
Feltöltve
2013.05.02. 22:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/85 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.02. 22:07

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

2011
Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
146018
Fotózva
2011. augusztus
Évszám
2011
Feltöltve
2013.08.25. 17:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.25. 17:14
2011. augusztus
2011

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

2011
Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
146019
Fotózva
2011. augusztus
Évszám
2011
Feltöltve
2013.08.25. 17:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.25. 17:14
2011. augusztus
2011

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

2011
Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
146020
Fotózva
2011. augusztus
Évszám
2011
Feltöltve
2013.08.25. 17:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.25. 17:15
2011. augusztus
2011

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453080
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2021.08.04. 09:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/25 • 5.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 09:25
2014. november

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
475616
Feltöltve
2022.01.26. 10:52
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/443 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.01.26. 10:52

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477644
Feltöltve
2022.02.17. 18:36
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/1754 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.02.17. 18:36

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477645
Feltöltve
2022.02.17. 18:37
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/1000 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.02.17. 18:37

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477646
Feltöltve
2022.02.17. 18:37
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/100 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.02.17. 18:37

Archív fotók

"Erkel Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Az síremlék az Erkel családdal. A kép jobb szélén Kallós Ede szobrász. (Nagybátyám hagyatékából, melléklet volt)
Alkotó
Kallós EdeMárkus Géza (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137370
Feltöltve
2013.05.02. 22:00
Képinfó
Alkotó a képen
(Kallós Ede)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.02. 22:00
Archív felvétel
Az síremlék az Erkel családdal. A kép jobb szélén Kallós Ede szobrász. (Nagybátyám hagyatékából, melléklet volt)
Összesen 21 fotó

Műlap története

22.02.17. 18:37
2 új fotót töltöttem az "Erkel Ferenc síremléke" műlaphoz
22.02.17. 18:36
1 új fotót töltöttem az "Erkel Ferenc síremléke" műlaphoz
22.01.26. 10:52
1 új fotót töltöttem az "Erkel Ferenc síremléke" műlaphoz
21.08.04. 09:25
1 új fotót töltöttem az "Erkel Ferenc síremléke" műlaphoz
19.04.10. 11:19
Megérintettem az "Erkel Ferenc síremléke" alkotást
19.02.28. 16:16
Megérintettem az "Erkel Ferenc síremléke" alkotást
13.08.25. 17:15
1 új fotót töltöttem az "Erkel Ferenc síremléke" műlaphoz
13.08.25. 17:14

13.05.02. 22:07
1 új fotót töltöttem az "Erkel Ferenc síremléke" műlaphoz
13.05.02. 22:06
1 új fotót töltöttem az "Erkel Ferenc síremléke" műlaphoz
13.05.02. 21:38
Az "Erkel Ferenc síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.02. 21:32
ocsovai andrás publikálta "Erkel Ferenc síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.