Nagyharsány, Szársomlyó
Archív képek

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Szolnoki szfinkx, Alföldi szphinx

Nagyharsány
Szársomlyó
Villányi Szoborpark

Felállítás1979

Aerdna
2014.05.30. 20:54
1967-től folyt alkotómunka az elhagyott villányi kőbánya területén, majd 1968-ban létrejött a Baranyai Alkotótelep. 1970-től már nem csak magyar szobrászok alkottak itt. Az 1980-as évektől kezdték el átalakítani a környezetet, és kialakult a szoborpark mai formája. A ’90-es évek elején megalakult a Képzőművészeti Mesteriskola a diplomával rendelkező fiatal művészek számára. 2012-ben felszámolási veszély fenyegette a Baranya Megyei Alkotótelepek Közhasznú Nonprofit Kft-t, mert a park – a szobrok – őrzés-védése nehéz anyagi terhet rótt a Kft-re.
„A Nagyharsányi Szoborpark kultúrtörténeti és művészettörténeti jelentősége abban áll, hogy Magyarországon először itt kaptak lehetőséget szobrászok a szabad kísérletezésre.”

Az itt készült alkotások a hegy kőzeteiből készültek, nagy részük nagyharsányi és beremendi szürke mészkőből.

Nagy István két nyáron vett részt a Villányi Nemzetközi Művésztelepen, alkotása a Szolnoki szfinx, melyet 1979-ben készített.
Források:
http://villanyiborvidek.hu/hu/villanyi-borvidek/latnivalok/nagyharsanyi-szoborpark
http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2012/03/veszelyben-villanyi-szoborpark.html
http://www.villany.hu/latnivalok-villanyban-nagyharsanyi-szoborpark
http://www.dorgicse.info/nagyistvan/magyar/oneletrajz.html
http://www.dorgicse.info/nagyistvan/magyar/kiallitas.html

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
8096
Feltöltve
2008.06.18. 15:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 08.06.18. 15:56

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
169928
Feltöltve
2014.06.27. 14:56
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 14:56

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
169929
Feltöltve
2014.06.27. 14:58
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/640 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 14:58

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
169930
Feltöltve
2014.06.27. 15:00
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 15:00

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
169933
Feltöltve
2014.06.27. 15:02
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 15:02

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
169934
Feltöltve
2014.06.27. 15:03
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 15:03

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218653
Feltöltve
2015.09.29. 21:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.29. 21:38

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218654
Feltöltve
2015.09.29. 21:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.29. 21:39

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218655
Feltöltve
2015.09.29. 21:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.29. 21:39

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218656
Feltöltve
2015.09.29. 21:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.29. 21:40

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218657
Feltöltve
2015.09.29. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.29. 21:41

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
407821
Feltöltve
2020.06.29. 00:07
EXIF információk...
HUAWEI / CLT-L09
ƒ180/100 • 1/3040 • 5.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szeifert Natália 20.06.29. 00:07

Archív fotók

"Alföldi szfinx" c. alkotás fotói

"...Nagy István: Alföldi Vénusz szobrán dolgozik..."
Fotó: Szokolai
Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
252976
Forrás
Dunántúli Napló, 1978. október 21. (35. évfolyam, 291. szám)
Évszám
1978
Feltöltve
2016.09.21. 14:59
Képinfó
Alkotó a képen
(Nagy István)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.09.21. 14:59
1978, Archív felvétel
"...Nagy István: Alföldi Vénusz szobrán dolgozik..."
Fotó: Szokolai
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.11.28. 19:46
Az "Alföldi szfinx" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.17. 08:48
Az "Alföldi szfinx" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.06.29. 00:07
1 új fotót töltöttem az "Alföldi szfinx" műlaphoz
18.11.01. 09:02
Az "Alföldi szfinx" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.01. 08:59
Az "Alföldi szfinx" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.21. 14:59
1 új fotót töltöttem az "Alföldi szfinx" műlaphoz
15.09.29. 21:41
1 új fotót töltöttem az "Alföldi szfinx" műlaphoz
15.09.29. 21:40
1 új fotót töltöttem az "Alföldi szfinx" műlaphoz
15.09.29. 21:39

15.09.29. 21:38
1 új fotót töltöttem az "Alföldi szfinx" műlaphoz
14.06.27. 15:03
1 új fotót töltöttem az "Alföldi szfinx" műlaphoz
14.06.27. 15:02
1 új fotót töltöttem az "Alföldi szfinx" műlaphoz
14.06.27. 15:00
1 új fotót töltöttem az "Alföldi szfinx" műlaphoz
14.06.27. 14:58
1 új fotót töltöttem az "Alföldi szfinx" műlaphoz
14.06.27. 14:56
1 új fotót töltöttem az "Alföldi szfinx" műlaphoz
14.05.31. 17:34
Az "Alföldi szfinx" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.05.30. 21:30
Az "Alföldi szfinx" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.01.21. 17:15
Az "Alföldi szfinx" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.06.18. 15:56
uzmaria publikálta "Alföldi szfinx" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.