Budapest, IX. kerület, Bajor Gizi park 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
IX. kerület, Bajor Gizi park 1.
A Nemzeti Színház földszintjén, a lift mellett (a pénztár mögött).

Avatás2002
Avatás1863

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.04.26. 06:12
Amikor a Nemzeti Színházban fotóztam, észrevettem ezt az alkotást is a földszinten, kissé "rejtőzködve". Készítettem róla egy fényképet, megjegyzendő, hogy oda vissza kell térnem.
Akkor mégis elfelejtettem, a visszatérésre néhány hónapot kellett várni. De nem lehet teljes a kép Megyeri Károly mellszobra nélkül. Ez az alkotás is egyike annak a tizennégynek, amik a valamikori, Blaha Lujza téri Nemzeti Színház lépcsőfeljáróját díszítették.
Megformálása és a színházba történő elhelyezése között eltelt jó-néhány év, de köztes tartózkodási helyéről nincs információm.

Megyeri Károly (szül.: Stand Károly; 1799–1842) színész, drámaírással, műfordítással és rendezéssel is foglalkozott.

"Vándorszinész korában Megyeri
(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)..."
Ezek a sorok annyira ismertek, az ember szinte azonosul vele.

A vers 1944-ben íródott, vagyis már könnyed-bohém hangú visszaemlékezés a pályatársról.

"...S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri vig,
S hazafelé menvén, ugrándozik.
Hiába inti őt Szentpéteri:
"Kari,
Vigyázz!
Kedved majd követendi gyász,
Amint mondom, majd követendi gyász."..."
(Petőfi Sándor: Tintásüveg) http://mek.oszk.hu/01000/01006/html/vs184405.htm
Források:
http://www.kislexikon.hu/izso_miklos.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/Megyeri_K%C3%A1roly_(sz%C3%ADn%C3%A9sz)
További linkek
http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz15/272.html

Közös gyűjteményben
Előadóművészek szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136920
Feltöltve
2013.04.25. 11:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.25. 11:47

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136921
Feltöltve
2013.04.25. 11:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.25. 11:49

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136927
Feltöltve
2013.04.25. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.25. 11:54

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136922

136923

136926
Feltöltve
2013.04.25. 11:53

Göröntsér Vera 13.04.25. 11:53

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136924
Feltöltve
2013.04.25. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.25. 11:52

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136925
Feltöltve
2013.04.25. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.25. 11:52

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136928
Feltöltve
2013.04.25. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.25. 11:54

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225316
Feltöltve
2015.11.22. 09:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.22. 09:04

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225317

225318

225319
Feltöltve
2015.11.22. 09:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.22. 09:04

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459651
Feltöltve
2021.09.22. 16:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 9.8mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 16:42

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459652
Feltöltve
2021.09.22. 16:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 16:42

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459653
Feltöltve
2021.09.22. 16:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 16:42

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459654
Feltöltve
2021.09.22. 16:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 16:42

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459655
Feltöltve
2021.09.22. 16:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 16:42

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520971
Feltöltve
2023.04.01. 22:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/30 • 6.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.01. 22:00

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520972
Feltöltve
2023.04.01. 22:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/25 • 7.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.01. 22:00

"Megyeri Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520973
Feltöltve
2023.04.01. 22:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.01. 22:00
Összesen 21 fotó

Műlap története

2 órája
Megérintettem a "Megyeri Károly" alkotást
23.04.01. 22:00
3 új fotót töltöttem a "Megyeri Károly" műlaphoz
23.03.27. 18:19
Megérintettem a "Megyeri Károly" alkotást
21.10.05. 14:08
Megérintettem a "Megyeri Károly" alkotást
21.09.22. 16:42
5 új fotót töltöttem a "Megyeri Károly" műlaphoz
18.11.15. 18:18
Megérintettem a "Megyeri Károly" alkotást
18.09.22. 11:51
Megérintettem a "Megyeri Károly" alkotást
17.11.17. 17:58
Megérintettem a "Megyeri Károly" alkotást
17.09.24. 15:46
Megérintettem a "Megyeri Károly" alkotást
17.08.23. 15:49
Megérintettem a "Megyeri Károly" alkotást
17.03.28. 09:11
Megérintettem a "Megyeri Károly" alkotást
17.03.27. 17:15
Megérintettem a "Megyeri Károly" alkotást
15.11.21. 15:03
Megérintettem a "Megyeri Károly" alkotást
13.04.26. 06:12
Göröntsér Vera publikálta "Megyeri Károly" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.