Budapest, VI. kerület, Dalszínház 3

Angol cím:Two Varlets

Budapest
VI. kerület, Dalszínház 3
Az Operaház Dalszínház utcai bejáratától induló márványlépcső két oldalán láthatók.

Felállítás1884

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.04.28. 23:26
Már közel két éve készülök az Operába, többek között ennek a két apródnak a lefényképezéséhez.
Valamikor 2011-ben levelet kaptam egy hölgytől, aki érdeklődött, hogyan is lehet felkutatni egy alkotást (nevezetesen pl. ezt a szoborpárt), ami néhai rokona életművének darabja.

Adódott (volna) alkalom: az Idegenvezetők napja alkalmából lehetőség volt épületbejárásra. Akkor nem jutottam el, de később egy hét végén (a fényképezési engedélyért befizetett 500 forintot beáldozva) mégiscsak elmentem.
Az Operaház számomra nem volt új, éppen csak nagyon rég jártam ott és más szemmel néztem. Amit viszont nem mutattak (volna) meg, éppen az épületnek ez a része, a Dalszínház utcai bejárat és környéke. Én viszont önállósítottam magamat, nem lehetett ellenállni.

A Dalszínház utcáról külön-bejárat nyílik, ahol az eredeti berendezés és az itt elhelyezett bútorok régi korok hangulatát idézik. Az innen induló lépcső az emeleti termekhez vezet.
Aljánál, a lépcső két oldalán látható az éppen apród-méretű apródpár – bronzból megformálva, mindkettejük lábánál egy-egy pajzs... prominens vendégeket várnak.

A világítás nem volt a legjobb (nem számítottak a látogatásomra), de ennyi idő után mégiscsak sikerült lencsevégre kapnom az apródokat.
Források:
http://www.theatre-architecture.eu/hu/db/?theatreId=132
Az Operaház; Építészeti séta (Corvina, 2007)

Kapcsolódó
Venczell Béla
Közös gyűjteményben
Operaház alkotásai

Cím alapján hasonló

"Két apród" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136650
Feltöltve
2013.04.22. 18:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.22. 18:14

"Két apród" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136652
Feltöltve
2013.04.22. 18:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.22. 18:15

"Két apród" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136653

136655
Feltöltve
2013.04.22. 18:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Göröntsér Vera 13.04.22. 18:16

"Két apród" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136658

136657
Feltöltve
2013.04.22. 18:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/8 • ISO2000

136659
Feltöltve
2013.04.22. 18:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

136654
Feltöltve
2013.04.22. 18:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.22. 18:15

"Két apród" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136660
Feltöltve
2013.04.22. 18:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.22. 18:16

"Két apród" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136656
Feltöltve
2013.04.22. 18:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.22. 18:16
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.03.04. 11:59
Megérintettem a "Két apród" alkotást
15.03.09. 11:52
A "Két apród" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.28. 23:26
Göröntsér Vera publikálta "Két apród" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.