Budapest, I. kerület, Szent György tér, váral
További képek a Fotólistában

Budapest
I. kerület, Szent György tér, váral
A várfalba építve, a Kolduskaputól (szemből nézve) jobbra.

Avatás2012
Avatás1934

Göröntsér Vera
2013.04.21. 23:46
A Budai várban futottam és szerencsére nem csak az orrom elé néztem a macskaköves úton loholva. Akkor láttam meg a messziről is jól azonosítható jelenetet a Kolduskapu mellett. Kb. fél éve jártam arra, akkor nem láttam, vagy nem figyeltem eléggé (?).

A dombormű egyike azoknak, amik többszörösen helyet változtattak életútjuk során. Mint a kapcsolt lapból megtudhatjuk, eredetileg a Sándor-palota északi homlokzatán helyezték el. Az ostrom alatt azonban a palota is és a dombormű is megsérült. Eredeti helyére azonban nem került vissza.
Ahogy ugyancsak ott olvasható, a Szent György téren, a tájolás szerint középtájt (?) a földön feküdt... legalábbis 2008-ban, amikor a műlap készült.

Találtam egy tanulmányt, ami a tér "rehabilitációjával" foglalkozik. Az anyag egy 2006-os írás helyreállított változata. E-szerint abban az időben a dombormű valahol a palota északi oldalán lévő keskeny közben volt elhelyezve, a palota falán. Ezt most nekem kicsit nehéz felidéznem, vagy elképzelnem, mint ahogy lehetetlen állapotnak tartottam a 2008-ban a fényképek tanúsága szerint megörökített, földön heverő állapotot is.

Most azonban – restaurálás után – méltó elhelyezést kapott az alkotás. Igaz, eredeti helyére továbbra sem kerülhetett vissza, de a várfalba építették be, így a Szent György tér felé néz. A háttérben pedig nagyobb munkálatok jelei mutatkoznak, az alkotás mögötti részt diszkrét kerítés zárja el.

Szent György, a sárkányölő, egyik legnépszerűbb a keresztény hitvilág szentjei között. Nem véletlen, hogy a környéken is van több megjelenítése a témának.
"Szent György Krisztus vértanúja volt. Keresztény, hőslelkű és katona. Csodái hősiességét, bátorságát, erősségét bizonyítják." (ld. ugyanott)
Források:
http://www.muhelyrt.hu/DOC/TAN/sgyt1996.pdf
A Várgondnokság munkatársával folytatott telefoni beszélgetés.

Cím alapján hasonló

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136392
Feltöltve
2013.04.20. 16:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.20. 16:46

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136386
Feltöltve
2013.04.20. 16:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.20. 16:44

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136384
Feltöltve
2013.04.20. 16:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

136390
Feltöltve
2013.04.20. 16:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Göröntsér Vera 13.04.20. 16:45

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136385

136387
Feltöltve
2013.04.20. 16:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.20. 16:44

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136389
Feltöltve
2013.04.20. 16:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.20. 16:45

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136388
Feltöltve
2013.04.20. 16:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/2000 • ISO100

136391
Feltöltve
2013.04.20. 16:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.20. 16:45

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139066
Feltöltve
2013.05.25. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.05.25. 08:00

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139067
Feltöltve
2013.05.25. 08:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.05.25. 08:01

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139068
Feltöltve
2013.05.25. 08:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.05.25. 08:02

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139069
Feltöltve
2013.05.25. 08:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.05.25. 08:05

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
152759
Feltöltve
2013.12.01. 04:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ100/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.01. 04:21

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236943
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.04.08. 16:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.08. 16:24
2013. augusztus

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242972
Feltöltve
2016.06.13. 14:17
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.06.13. 14:17

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354873
Feltöltve
2019.05.12. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • 22.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 22:19

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354874
Feltöltve
2019.05.12. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 22:19

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
365845
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.07.18. 08:56
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ44/10 • 1/80 • 13.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.18. 08:56
2018. október

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
501529
Feltöltve
2022.09.26. 10:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.09.26. 10:25

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
501530
Feltöltve
2022.09.26. 10:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ46/10 • 1/250 • 13.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.09.26. 10:25

"Szent György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
501531
Feltöltve
2022.09.26. 10:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/160 • 38.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.09.26. 10:25
Összesen 22 fotó

Műlap története

22.09.26. 10:25
3 új fotót töltöttem a "Szent György" műlaphoz
19.07.18. 08:56
1 új fotót töltöttem a "Szent György" műlaphoz
19.05.12. 22:19

19.02.17. 15:01
Megérintettem a "Szent György" alkotást
18.11.17. 16:04
Megérintettem a "Szent György" alkotást
18.08.18. 14:19
Megérintettem a "Szent György" alkotást
16.06.13. 14:17
1 új fotót töltöttem a "Szent György" műlaphoz
16.04.08. 16:24
1 új fotót töltöttem a "Szent György" műlaphoz
15.02.23. 12:22
Megérintettem a "Szent György" alkotást
13.12.01. 04:21
1 új fotót töltöttem a "Szent György" műlaphoz
13.05.25. 08:05
1 új fotót töltöttem a "Szent György" műlaphoz
13.05.25. 08:02
1 új fotót töltöttem a "Szent György" műlaphoz
13.05.25. 08:01
1 új fotót töltöttem a "Szent György" műlaphoz
13.05.25. 08:00
1 új fotót töltöttem a "Szent György" műlaphoz
13.04.21. 23:46
Göröntsér Vera publikálta "Szent György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.