Patak, Rákóczi út 4.

Alternatív, helyi címek:Gólyák

Patak
Rákóczi út 4.
A templommal szemben, a Szent Ambrus Katolikus Általános Iskola utcai...Teljes szövegA templommal szemben, a Szent Ambrus Katolikus Általános Iskola utcai falán, a bejárattól balra találod a táncoló darvakat.Kevesebb szöveg

Felállítás1968

Sváby Lajos (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
ocsovai andrás
2013.04.06. 16:21
A madarak Patak iskoláját díszítik, tehát, ismeretek Patak iskolájáról:
"1772-ben húsz tanulónak oktatott írást, olvasást Molnár György, az első tanító.
1850. aug. 24-én jelenti Kovács Pál, mint iskolaigazgató, ...Az iskolába járók száma télen 56 fiú és 59 leány, összesen 115 fő, nyáron 18 fiú és 20 leány, összesen 38 fő.
1863-as augusztus 11-i jelentés szerint 153 fő (77 fiú, 76 leány) a pataki hétköznapi, 68 fő (35 fiú, 33 leány) a vasárnapi iskolások száma.
1876-77-ben a falu 4 osztályos római katolikus népiskolájában Mohay Gyula tanító 63 leánynak és ugyanannyi fiúnak oktatta a hit- és erkölcstant, írást, olvasást, számolást, földrajzot, történelmet, és az új mértékeket.
A községben 1948-ig működött a római katolikus iskola.
1965-ben felépült a jelenlegi általános iskola, négy osztállyal."
Ezeket és más pataki érdekességeket itt olvashatsz: http://patakigezenguzok.hu/pataki_gezenguzok/patak_kozseg_tortenete/&c=list
2011-től az iskola fenntartója a Váci Egyházmegye, neve: Szent Ambrus Katolikus Általános Iskola.

Az egy emelet magas és hasonlóan széles falfelületet elfoglaló alkotás alapfelületén már élményt rontóan látszik az idő hatása. A vonalak sűrűségében megjelenített madarakra ez csak részben vonatkozik.

Arról, hogy a csoportosan darutáncot járó madarak, esetleg gólyák falra kerülésének mi a története nem találtam utalást. Az alkotó köztéri alkotásairól a lexikonok egy "hasonló" munkáját említik:sgraffito (1979-1980, Sárospatak, iskola homlokzata).
Ígéretet kaptam, - legyek türelemmel,- segítséget kapok a kérdés tisztázására.

Az 1960-80-as évekről:
Kácsor Adrienn
„Kétmilliós” vásárlások: képzőművészet és politika a Kádár-korszakban
Szocialista mecenatúra 1965 és 1980 között"
Itt:
http://www.mediakutato.hu/cikk/2009_03_osz/08_kepzomuveszet_politika_kadar

Egy újságcikk a készülő alkotással kapcsolatban. [1]
Források:
[1] https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1968_03/?query=k%C3%B6zt%C3%A9ri%20sgraffito%20&pg=5&layout=s



Cím alapján hasonló

"Darvak tánca" c. alkotás fotói

Alkotó
Sváby Lajos (festőművész)
Település
Patak
Feltöltő
Azonosító
134028
Feltöltve
2013.03.20. 17:15
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.03.20. 17:15

"Darvak tánca" c. alkotás fotói

Alkotó
Sváby Lajos (festőművész)
Település
Patak
Feltöltő
Azonosító
134578
Feltöltve
2013.03.28. 11:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ880/100 • 1/120 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.03.28. 11:56

"Darvak tánca" c. alkotás fotói

Alkotó
Sváby Lajos (festőművész)
Település
Patak
Feltöltő
Azonosító
134579
Feltöltve
2013.03.28. 11:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.03.28. 11:57

"Darvak tánca" c. alkotás fotói

Alkotó
Sváby Lajos (festőművész)
Település
Patak
Feltöltő
Azonosító
134580
Feltöltve
2013.03.28. 11:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.03.28. 11:57

"Darvak tánca" c. alkotás fotói

Alkotó
Sváby Lajos (festőművész)
Település
Patak
Feltöltő
Azonosító
134581
Feltöltve
2013.03.28. 11:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.03.28. 11:58
Összesen 5 fotó

Műlap története

13.04.06. 16:21
ocsovai andrás publikálta "Darvak tánca" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.