Hajdúdorog, Tokaji út 5.

Hajdúdorog
Tokaji út 5.
A városházával szemben, az iskola kerítésén látható.

Avatás2010. június 4.

TundeK62
2013.03.08. 00:44
Az egykori tanácselnök, később polgármester domborműnek avatása az első domborművek között volt, amit felavattak a Móra Ferenc Általános Iskola és AMI újjáépített kerítésoszlopainak egyikén.

"Dr. Kocsis Miklós 1934-ben Dorogon látta meg a napvilágot. Szülei két kezük munkájából szerényen élő, köztiszteletben álló emberek voltak. Gyermekéveit a háborús időszak árnyékolta be, a szűkösködésből még az ötvenes évekre is jutott. A hajdúnánási gimnáziumban tanult tovább. Érettségi után több munkahelyen próbált szerencsét. Ifjúkorának színfoltja volt az az idő, amit a labdarúgó pályán töltött. 1957-ben tanácsi dolgozó lett, igazgatási előadó. 36 éves közéleti munkájából 28 évet a város vezetőjeként dolgozott. Számtalan döntésnek volt részese, sokszor meghatározója. Ennek jegyében valósult meg a vízmű teljes kiépítése, a szennyvíz, a kövesút, a gázhálózat folyamatos bővítése, strandfürdő épült, fejlődtek, korszerűsödtek az oktatás, az egészségügy, közművelődés feltételei. Az eredményekért, az elismerésekért keményen megdolgozott. Ötvenéves korában a munkaérdemrend aranyfokozata kitüntetést is megkapta. Göröngyös utat kellett végigjárni, hogy Hajdúdorog ismét város legyen. Életének, munkájának ez volt a legszebb sikerélménye."
Források:
A városi programok, az avatás idején, és a szöveg forrása: http://www.hajdudorog.hu/hirek/hajdudorog_xv_varosnapja_junius_4_100614

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kocsis Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132762
Feltöltve
2013.03.08. 00:31
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.08. 00:31

"Kocsis Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132763
Feltöltve
2013.03.08. 00:31
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.08. 00:31

"Kocsis Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132764

132765
Feltöltve
2013.03.08. 00:31
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.08. 00:31

"Kocsis Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132766
Feltöltve
2013.03.08. 00:32
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.08. 00:32

"Kocsis Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132767
Feltöltve
2013.03.08. 00:32
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.08. 00:32

"Kocsis Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132768
Feltöltve
2013.03.08. 00:32
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.08. 00:32

"Kocsis Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132769
Feltöltve
2013.03.08. 00:32
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.08. 00:32

"Kocsis Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
223664
Feltöltve
2015.11.01. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.11.01. 16:40

"Kocsis Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
223663
Feltöltve
2015.11.01. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.11.01. 16:40

"Kocsis Miklós dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
433957
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2021.02.22. 17:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.22. 17:41
2016. január
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.07.23. 18:26
A "Kocsis Miklós dr." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.22. 17:41
1 új fotót töltöttem a "Kocsis Miklós dr." műlaphoz
13.03.08. 00:44
TundeK62 publikálta "Kocsis Miklós dr." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.