100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye

Hajdúdorog, Tokaji út 5.

Hajdúdorog
Tokaji út 5.
A Móra Ferenc Általános Iskola és AMI kerítésoszlopán látható.

Avatás2012. június 10.

TundeK62
2013.03.07. 23:57
Még valamikor az elején, a szoborlapra való belépésem egyik első útján (2009-ben) jártam Hajdúdorogon. Tavaly tavasszal egy fotóriporteri feladat miatt mentünk ki a húsvéti pászkaszentelést megörökíteni. A hideg, és zord időjárás miatt a kisvárosban akkor nem tudtam szétnézni, hanem a nyár végén, egyedül utaztam ki ismét fotózni.
Az iskola környékén nagy változások voltak. Még 2010-ben kezdődött a folyamat. Visszaépítették az intézmény előtt, régebben is álló, kistéglából falazott kerítést. Egy hír a kerítés átépítéséről, a város honlapján: http://www.hajdudorog.hu/hirek/mi_keszul_a_mora_udvaran_100422

Méghozzá olyan módon, hogy minden egyes kerítésoszlop egy-egy domborművet rejt majd. Elkezdték a domborművek felavatását. 2012 júniusában, a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye 100 éves évfordulójára avatták fel az egyik domborművet.
Elkezdtem számolgatni, hány oszlop is van, de aztán feladtam. Remélem, sorban, minden egyes dombormű ugyanolyan szép lesz, mint az az első három, amit lefotóztam eddig. Időnként ki fogok majd menni, és megnézem, hogy áll a folyamat.
Sajnos a centenáriumi hét programjában az alkotó neve tévesen jelent meg, pedig egy fiatal szobrásznak ez talán fontos lehet, hogy megtanulják a nevét, és megismerjék.
A dombormű a székesegyházat ábrázolja, teljes szépségében.
Források:
http://www.haon.hu/centenariumi-dombormuvel-gazdagodott-az-arckepcsarnok/2015961
További linkek
Az egyházmegye honlapja: http://www.gorogkatolikus.hu/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_g%C3%B6r%C3%B6g_katolikus_egyh%C3%A1z

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132757
Feltöltve
2013.03.07. 23:45
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.07. 23:45

"100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132754
Feltöltve
2013.03.07. 23:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.07. 23:44

"100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132755
Feltöltve
2013.03.07. 23:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.07. 23:44

"100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132756
Feltöltve
2013.03.07. 23:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.07. 23:45

"100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132758
Feltöltve
2013.03.07. 23:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

223675
Feltöltve
2015.11.01. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.11.01. 17:09

"100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
132760
Feltöltve
2013.03.07. 23:46
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

TundeK62 13.03.07. 23:46

132761

132759
Feltöltve
2013.03.07. 23:45
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.07. 23:45

"100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
133665
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2013.03.16. 11:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kaplanyi Edina 13.03.16. 11:08
2012. június

"100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
223673
Feltöltve
2015.11.01. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.11.01. 17:09

"100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúdorog
Feltöltő
Azonosító
223674

433955
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2021.02.22. 17:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.22. 17:39
2016. január
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.07.23. 18:26
A "100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.22. 17:39
1 új fotót töltöttem a "100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" műlaphoz
13.03.16. 11:08
1 új fotót töltöttem a "100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" műlaphoz
13.03.08. 00:45
A "100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.07. 23:57
TundeK62 publikálta "100 éves a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.