Budapest, XI. kerület, Kelenhegyi út 1.
Archív képek

Budapest
XI. kerület, Kelenhegyi út 1.
A hullám-medence mögötti domb tetején lévő szoborcsoport előtt, két-oldalt.

Felállítás1927

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.02.24. 23:50
A hullámmedencét és környezetét később alakították ki, mint ahogy a Gellért Gyógyfürdőt megnyitották.
A felső kerítéshez közel eső szoborcsoportot már bemutattam (ld. a kapcsolt műlapot). Ez az, amit már jóval korábban is láttam az utcáról, mint ahogy ezeket a játékos fiú-alakokat is.

A hüdrákkal viaskodó sellők (nímfák) szobra eredetileg egy kút funkcióját töltötte be, termálvizet ontva magából, ill. a hüdrák fejéből. A kútszobor alatt egy jól komponált építmény-rendszer látható.

A medence körül kialakított falnak egyrészt esztétikai funkciója van, csodás díszítmény a hullámfürdő medencéje mentén, míg a hegyoldal felé mintegy támfalat képez.
A kúthoz a támfal két oldalán lépcsők vezetnek fel, amit korlátok határolnak. Ezen láthatók ezek az első ránézésre vidám kis alkotások. De egyikük bizony leszorítja a másikat és kegyetlenül húzza a haját. Vásott gyermekek...

Szimmetrikusan elhelyezve hasonló, de nem azonos két-két fiú alakja látható a korlátokon. Talán realisztikus ábrázolás és mint ilyen, kedves figurák.
Én úgy veszem, mintegy átmenetet képeznek a kút mitológiai alakjai és a medence környékén folyó vidám fürdőzés között. E-világi figurák... bár tudjuk, hogy a görög mitológiában ezt soha nem lehet tudni. Az ott szereplő istenségek sokszor ugyancsak emberi alakban és emberi tulajdonságokkal jelennek meg.

Az alkotót a Budapest Főváros Levéltára cikkében talált információk alapján azonosítottam. Igaz, a cikkben szerepel olyan információ, amit én megkérdőjelezek (sőt cáfolni tudok), de abban én is biztos voltam (vagy reméltem?), hogy a gyermekfigurák neves alkotó kezéből kerültek ki.

A cikk említ még olyan alkotást, amik azonosításán még dolgozni kell.
Források:
( http://bfl.archivportal.hu/index.php?action=gallery&category_id=427 ) az elérhetőség elveszett, alkotó igazolására – a net-en található több információn túl – https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-ODVKRTZoVi9OUEcyOU1lWjJwbkgyQT09 (1960)

Kapcsolódó
Fiú hallal
Kapcsolódó
Gyermekfigurák

Cím alapján hasonló

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131318
Feltöltve
2013.02.22. 19:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.22. 19:08

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131521
Feltöltve
2013.02.24. 22:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.24. 22:06

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131520
Feltöltve
2013.02.24. 22:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.24. 22:06

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131522
Feltöltve
2013.02.24. 22:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.24. 22:09

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131524
Feltöltve
2013.02.24. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.24. 22:10

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131523
Feltöltve
2013.02.24. 22:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.24. 22:09

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131525
Feltöltve
2013.02.24. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.24. 22:10

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131527

131526

131528
Feltöltve
2013.02.24. 22:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ1000/100 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.24. 22:11

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131529
Feltöltve
2013.02.24. 22:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ800/100 • 1/60 • ISO64

131530

212585
Feltöltve
2015.07.19. 16:59
EXIF információk...
BenQ Corporation / AE100
ƒ24/10 • 1/173 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mirror 15.07.19. 16:59

Archív fotók

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131555
Feltöltve
2013.02.25. 08:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.02.25. 08:28
Archív felvétel

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131899
Feltöltve
2013.03.01. 10:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 13.03.01. 10:44
Archív felvétel

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131900
Forrás
Fortepan.hu
Feltöltve
2013.03.01. 10:46
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S7000
ƒ300/100 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 13.03.01. 10:46
Archív felvétel

"Gyermekfigurák" c. alkotás fotói

Kép - 43881
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
152117
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.11.19. 13:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.11.19. 13:13
Archív felvétel
Kép - 43881
Összesen 17 fotó

Műlap története

17.08.23. 15:58
Megérintettem a "Gyermekfigurák" alkotást
15.08.12. 23:53
Megérintettem a "Gyermekfigurák" alkotást
13.11.19. 13:13
1 új fotót töltöttem a "Gyermekfigurák" műlaphoz
13.03.01. 10:46
1 új fotót töltöttem a "Gyermekfigurák" műlaphoz
13.03.01. 10:44
1 új fotót töltöttem a "Gyermekfigurák" műlaphoz
13.02.25. 08:28
1 új fotót töltöttem a "Gyermekfigurák" műlaphoz
13.02.24. 23:50
Göröntsér Vera publikálta "Gyermekfigurák" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.