Szeged, Vaszy Viktor tér 1.

Szeged
Vaszy Viktor tér 1.
A Szegedi Nemzeti Színház előcsarnokában van.

Felállítás1986. október 4.
Avatás1910. november 12.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Cedrus
2013.02.14. 07:02
Makó Lajos (Debrecen, 1854. október 9.– Szeged, 1908. november 12.): színész, színigazgató. 1876-ban a Népszínházban kardalosként kezdte pályáját. Művelt, négy nyelvet beszélő, elhivatott művész volt, akinek mindene volt a színészet és a színpad.

Szeged város tanácsa 1889-től új igazgatót szerződtet, Makó Lajos személyében aki kiváló szakember, Párizst is megjárta, nyitott szemű rendező. Ezt követően még két ciklusra vállalja föl Szegedet. A szegedi színháztörténetben kétségtelenül új fejezet kezdődött vele.
Első periódusának műsorpolitikáját francia hatások jellemezték, de játszott Shakespeare-t, Molière-t, Ibsent is, sőt olyan operákat, mint a Trubadur, Traviata, Parasztbecsület.
/Forrás: Nikolényi István: Szegedi Nemzeti Színház 1883--1986

1905. szeptemberében kezdte meg igazgatói tevékenységének harmadik ciklusát, melyet 1908. november 12-én bekövetkezett váratlan halála szakította meg.
Emlékére díszelőadás keretében, 1910. november 12-én avatták fel mellszobrát a színház előcsarnokában. A szobor alkotója Vígh Ferenc szegedi születésű szobrászművész.
Források:
http://epa.oszk.hu/01600/01609/00032/pdf/MFME_EPA01609_1997_irod_095-108.pdf
http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz15/110.html
kectam
2019.11.23. 08:05
A mellszobor[1] eredeti helye a épület előcsarnokában volt. A színházat 1978. április 25. és 1986. október 3. között felújították. Ezalatt a szobrot elvitték, majd a színházavatóval egyidőben (1986.október 4.) [2]újra kiállították, de már az előcsarnok oldalsó falára került. A legszomorúbb viszont, hogy a büsztből 30 cm-t levágtak, így csonkolták meg az eredeti művet. Konzolja mészkőből készült.[3]
Források:
[1] Makó szobra - Délmagyarország 1986. október 21. 4.oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/Delmagyarorszag_1986_10/?pg=157&layout=s
[2] Színházavató - Délmagyarország 1986. október 4. 1. oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/Delmagyarorszag_1986_10/?pg=26&layout=s
[3] Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái 64. oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/CSOM_Tan_20/?pg=65&layout=s

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Makó Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
130724
Feltöltve
2013.02.14. 06:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.02.14. 06:13

"Makó Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
130725
Feltöltve
2013.02.14. 06:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/12 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.02.14. 06:14

"Makó Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
130726
Feltöltve
2013.02.14. 06:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.02.14. 06:14

"Makó Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
130727
Feltöltve
2013.02.14. 06:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/9 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.02.14. 06:15

"Makó Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
130728
Feltöltve
2013.02.14. 06:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/9 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.02.14. 06:15

"Makó Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
130729
Feltöltve
2013.02.14. 06:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.02.14. 06:16
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.11.23. 08:05
A "Makó Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.09.05. 11:30
Megérintettem a "Makó Lajos" alkotást
13.02.14. 07:02
Cedrus publikálta "Makó Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.