Millenniumi emlékmű

Barót (Baraolt), Temető u.

A város központjából a római katolikus temető felé vezető út mellett.

Avatás2000. november 24.


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Sántha Imre Géza
2013.02.17. 17:40
A kis székely város külvárosi részén, a római katolikus temető és egy éktelen lakótelep között állították fel 2000 őszén ezt az emlékművet, azzal a szándékkal is, hogy a körülötte lévő területet rendezik és parkot hoznak itt létre. A terület tulajdonjoga nem volt teljesen rendezve, sőt kiderült, hogy magánterületlenre készült, ezért rövid időn belül kerítéssel vették körül a tulajdonosok. A szobrászati alkotást nem költöztették el, elhúzódó jogi procedúra zajlik a tuladon tekintetében, a város meg szeretné vásárolni a területet. Sajnos az elmúlt években nem volt éppen megbecsülve az emlékmű környezete, gondozatlanná vállt, elgazosodott, sőt szemetes lett, egy 95%-ban magyarok által lakott településen (!), mely lehangoló "jelenségre" az éber sajtó is felfigyelt (mellékelve a cikk).
2022 május elején az emlékmű körül munkálatok zajlottak az itteni tér, park rendezésére.
Források:
Kristó Tibor: Bodó Levente domborművei. Hargita Népe (Csíkszereda). XII/259 szám. 2000 november 2.
Farkas Anna: Milleneumi emlékművet avattak Barótón. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 3121 szám. 2000 november 25.
További linkek
http://www.3szek.ro/load/cikk/53946/szegyenpark_baroton&cm=78857



Cím alapján hasonló

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
130706
Feltöltve
2013.02.13. 21:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ94/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.13. 21:10

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
130707
Feltöltve
2013.02.13. 21:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ38/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.13. 21:11

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
130708
Feltöltve
2013.02.13. 21:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ45/10 • 1/250 • ISO110

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.13. 21:11

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
130709
Feltöltve
2013.02.13. 21:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.13. 21:12

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
130710
Feltöltve
2013.02.13. 21:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ49/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.13. 21:12

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
130711
Feltöltve
2013.02.13. 21:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ57/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.13. 21:13

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
486556
Feltöltve
2022.05.09. 10:46
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/2915 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.05.09. 10:46

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű hátoldala.
Alkotó
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
130712
Feltöltve
2013.02.13. 21:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ57/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.13. 21:14
Az emlékmű hátoldala.
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.05.09. 10:46
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű" műlaphoz
22.05.09. 08:23
Megérintettem a "Millenniumi emlékmű" alkotást
13.02.17. 17:40
Sántha Imre Géza publikálta "Millenniumi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.