Palics (Палић)
Archív képek
További képek a Fotólistában

A Palicsi-tó partján, a Zenepavilon előtt.

Felállítás1912. szeptember 15.

Jakab Dezső (építész, közreműködő)
Komor Marcell (építész, közreműködő)
Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)

Dénes Ildikó
2013.02.13. 17:56
A Palicsi-tó partján, a Vigadó és a Zenepavilon előtt álló emléket Jakab Dezső és Komor Marcell tervezte. 1912-ben állították fel a mai helyére, miután befejezték a szabadkai városházát, és befejeződtek a Palicsi Gyógyfürdő felújítási munkálatai, amit 1912. szeptember 15-én nagy ünnepség keretében adtak át.
Az emlékkút egy kettős medencében álló oszlop. A külső medence virágokkal van beültetve, a belsőbe pedig víz ömlik a szoborból. Amikor én láttam, nem működött.
A kőoszlopnak három feliratos oldala van: magyar, szerb és horvát nyelvű, a felirat felett egy női fej. A feliratok között harcsa-, vízityúk- és vadkacsa-szobor.
A felirat szövege:
„Palics tavát az ősi Pálegyháza faluról Paligo Palus néven okmányokban először 1690-ben említik. Gyógyereje 1823-tól ismert. A meleg fürdő 1845-ben, a park és nádaslakóház 1853-ban, az első emeletes szálló 1857-ben épült.”
Azóta kétszer újították fel, 1981-ben és 1995-ben.
Sajnos, a magyar feliratot nem fényképeztem – fénnyel szemben nem tudok fényképezni, csak sötét, rossz képeket.
Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezete megadta a díszkút kivitelezőjének nevét: Kőfaragó és Márványipari Rt. Szabadka
Források:
http://adattar.vmmi.org/?ShowObject=telepules&id=153 http://www.suboticainvest.com/szabadkarol/palics.html
http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2006/12/27/main.php?l=b6.htm
http://www.palics.hu/images/kepek/galleria/palics/IMG_3292.JPG
Tüskés Anna
2017.05.10. 09:22
Eredetileg Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai (1910) c. versciklusából volt rajta idézet:
A tó, a tó! az eleven poézis
Fölötte az ég - s összefoly a két viz -
Egymásbaolvad - s tág gyerekszemekkel
Fel-felmeredve nézem néma reggel.
A tó, a tó! a messzeség! hahó!
A messzeségbe elvisz egy hajó
Források:
Kiss Ferenc: Kosztolányi Szabadkája, Új Tükör, XV. évf. (1978. okt. 1.) 40. szám, 10-11.

Cím alapján hasonló

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
130195
Feltöltve
2013.02.05. 17:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.05. 17:05

130196

130197
Feltöltve
2013.02.05. 17:06

Dénes Ildikó 13.02.05. 17:06

130198
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2013.02.05. 17:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.05. 17:06
2012. június

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
261390
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.12.10. 10:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.10. 10:00
2012. június

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
261391
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.12.10. 10:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ640/100 • 1/480 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.10. 10:01
2012. június

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
229621
Fotózva
2003. november
Feltöltve
2016.01.17. 22:29
EXIF információk...
OLYMPUS OPTICAL CO.,LTD / C720UZ
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.17. 22:29
2003. november

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
237775
Feltöltve
2016.04.16. 21:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.16. 21:08

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
237776
Feltöltve
2016.04.16. 21:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.16. 21:09

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
337449
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2018.12.29. 19:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.29. 19:34
2018. június

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
338339
Fotózva
2015. június
Feltöltve
2019.01.06. 19:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.06. 19:40
2015. június

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
378689
Fotózva
2004. augusztus
Feltöltve
2019.10.16. 09:23
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ71/10 • 1/500 • 7.4mm

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.10.16. 09:23
2004. augusztus

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
378690
Fotózva
2004. augusztus
Feltöltve
2019.10.16. 09:23
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ71/10 • 1/500 • 9.1mm

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.10.16. 09:23
2004. augusztus

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
512454
Feltöltve
2022.12.30. 16:07
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/690 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.12.30. 16:07

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
512455
Feltöltve
2022.12.30. 16:07
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/529 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.12.30. 16:07

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
512456
Feltöltve
2022.12.30. 16:07
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/800 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.12.30. 16:07

Archív fotók

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
130713
Feltöltve
2013.02.13. 22:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.02.13. 22:27
Archív felvétel
Képeslap.

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
130714
Fotózva
2009. szeptember
Feltöltve
2013.02.13. 22:29
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP ScanJet 2400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.02.13. 22:29
2009. szeptember
Képeslap.

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

1915.
Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
130741
Forrás
Képeslap
Évszám
1915
Feltöltve
2013.02.14. 11:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.14. 11:28
1915, Archív felvétel
1915.

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

1920.
Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
130742
Forrás
Képeslap
Évszám
1920
Feltöltve
2013.02.14. 11:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.14. 11:29
1920, Archív felvétel
1920.

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

1956
Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
130743
Forrás
Képeslap
Évszám
1956
Feltöltve
2013.02.14. 11:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.14. 11:29
1956, Archív felvétel
1956

"Emlék-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Jakab Dezső (építész, közreműködő)Komor Marcell (építész, közreműködő)Kőfaragó és Márványipari Rt. (kivitelező, közreműködő)
Település
Palics (Палић)
Feltöltő
Azonosító
277143
Forrás
Új Tükör, 1978. okt. 1. 10. old.
Évszám
1978
Feltöltve
2017.05.10. 09:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.05.10. 09:19
1978, Archív felvétel
Összesen 22 fotó

Műlap története

22.12.30. 16:07
3 új fotót töltöttem az "Emlék-szökőkút" műlaphoz
19.10.16. 09:23
2 új fotót töltöttem az "Emlék-szökőkút" műlaphoz
19.01.06. 19:40
1 új fotót töltöttem az "Emlék-szökőkút" műlaphoz
18.12.29. 22:01
Az "Emlék-szökőkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.29. 19:34
1 új fotót töltöttem az "Emlék-szökőkút" műlaphoz
18.06.16. 18:18
Megérintettem az "Emlék-szökőkút" alkotást
17.05.10. 09:19
1 új fotót töltöttem az "Emlék-szökőkút" műlaphoz
16.04.16. 21:09
1 új fotót töltöttem az "Emlék-szökőkút" műlaphoz
16.04.16. 21:08
1 új fotót töltöttem az "Emlék-szökőkút" műlaphoz
16.01.17. 22:29
1 új fotót töltöttem az "Emlék-szökőkút" műlaphoz
13.02.14. 11:29

13.02.14. 11:28
1 új fotót töltöttem az "Emlék-szökőkút" műlaphoz
13.02.13. 22:29
1 új fotót töltöttem az "Emlék-szökőkút" műlaphoz
13.02.13. 22:27
1 új fotót töltöttem az "Emlék-szökőkút" műlaphoz
13.02.13. 17:56
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Emlék-szökőkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.