Salgótarján, Camping utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Ellopták, eltűnt

Salgótarján
Camping utca
Tarján Beszterce-lakótelep felőli végében a strandon állt az alkotás.

Felállítás1967. október 12.


Ády
2013.02.04. 10:17
Salgótarjánban a Tó strandon állították fel 1967-ben Kalló Viktor szobrászművész mobil alkotását. A krómacél horgon három darab más formájú vörösrézlemez halacska lógott, amit sajnos az évek során szép lassan elloptak. Az 1973-as légifotó szerint már egy sem volt rajta :(


"Gyümölcs a fán - krómacélból

Nemigen rezdül a 27 ezer négyzetméter vízfelület, hártyaként vonja be a csend. Egyetlen tömb a 38 ezer köbméter víz. Október 12., délelőtt 11 óra.
Miért jó ránézni a vízre? Talán azért, mert biztonságot, nyugalmat, erőt, a lényeges dolgok időtlenségét és örök időszerűségét fejezi ki.
És miért jó ránézni ezekre a halakra? Mert valahogy olyanok, mint a gyümölcs a fán. A nyáré, a vízé, az anyagé? Igen is, meg nem is. Ezek az erős formájú zárt szerkezeti rendbe tömörülő figurák nem a természet szülöttei, hanem Kalló Viktor szobrászművész alkotásai. Mégis a természet szülte őket, a mozgásformáiban létező anyag gyermekei ezek a figurák, a három krómacélból készült hal.
A salgótarjáni Tóstrand bejáratánál mostantól kezdve él a kompozíció, a víztükör fölött csaknem hat méterre kifüggesztett, egyenként másfél méter nagyságú halfigura a legkisebb szélrezdülésre is kimozdul helyéből, forogni kezd. Magyarországon egyedülálló ez a mobil-szobor, immár nemcsak Kalló Viktor, hanem valamennyiünk büszkesége.
A művész halkan mondja a vízparton:
— Nagyon, nagyon köszönöm azt az erkölcsi és anyagi támogatást is, amelyet Nógrádtól, a várostól, a Salgótarjáni Acélárugyártól kaptam,
Azt hiszem, ezen az októberi délelőttön elsősorban mi tartozunk köszönettel a művésznek. (Tóth)" [1]
Források:
[1] Avatás: Nógrád, 1967. október 14. (23. évfolyam, 243 szám) 4. o.
További linkek
Kalló Viktor szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kallo-viktor
NofreT
2019.08.09. 13:33
Korabeli hír a készülő mobil-szoborról:

„Szélkakas" — halból
"A Képző- és Iparművészeti Lektorátus jóváhagyta Kalló Viktornak, a salgótarjáni tóstrandra kerülő idegenforgalmi érdekességnek is számító, elkészülése után Magyarországon egyedülálló mobil szobrát. A tó víztükre fölé öt méter magasra kifüggesztett, egyenként másfél méter nagyságú, különböző színű három halfigurát a legkisebb szélfuvallat is kimozdíthatja majd helyéből, így a kompozíció kicsit a szélkakasra is emlékeztet. A tervek szerint Kalló Viktor nagyszerűnek ígérkező alkotását még az idei strandszezon kezdetére szeretnék átadni a város lakosságának, s a kulturált környezetben pihenni vágyóknak. " [1]
Források:
[1] Nógrád, 1967. január 20. https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1967_01/?pg=117&layout=s

Ády műlapja


Közös gyűjteményben
Állatszobrok
Közös gyűjteményben
Ellopott, eltűnt szobrok

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Halak" c. alkotás fotói

2006. Már nincs hal!
Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
129783
Forrás
SALGÓTARJÁN MJ. VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY KÉPZİMŐVÉSZETI ALKOTÁSOK KATASZTERE
Évszám
2006
Feltöltve
2013.01.30. 16:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.30. 16:27
2006, Archív felvétel
2006. Már nincs hal!

"Halak" c. alkotás fotói

Légifelvétel.
Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
475450
Forrás
fentrol.hu
Évszám
1968
Feltöltve
2022.01.24. 16:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 22.01.24. 16:21
1968, Archív felvétel
Légifelvétel.

"Halak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
129779
Forrás
Salgótarján régen albuma https://indafoto.hu/lordgeorg/image/15283959-7991305d/376227
Feltöltve
2013.01.30. 16:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.30. 16:11
Archív felvétel

"Halak" c. alkotás fotói

Már csak három hal van!
Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
129780
Forrás
Salgótarján régen albuma https://indafoto.hu/lordgeorg/image/15616637-baa4afaf/376227
Feltöltve
2013.01.30. 16:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.30. 16:12
Archív felvétel
Már csak három hal van!

"Halak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
431810
Forrás
Ujvári Béla: Kalló Viktor (Mai Magyar Művészet - Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata Budapest, 1978.)
Feltöltve
2021.02.07. 15:00
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (1st generation)
ƒ22/10 • 1/17 • 4.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.02.07. 15:00
Archív felvétel

"Halak" c. alkotás fotói

"Kellemesen gazdagítja a salgótarjáni Tóstrand esztétikumát az a vörösréz lemezdomborítású halkompozíció, amely méreteiben és különlegességében...Teljes szöveg"Kellemesen gazdagítja a salgótarjáni Tóstrand esztétikumát az a vörösréz lemezdomborítású halkompozíció, amely méreteiben és különlegességében egyaránt magára vonja a turisták figyelmét. A szél járását követő kompozíció Kalló Viktor szobrászművész alkotása. Védelmére az elhelyezésétől eltelt eddigi néhány hét kedvezőtlen tapasztalata alapján máris felhívjuk a városi tanács figyelmét (Koppány György felvétele) "Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
368481
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1967_10/?pg=166&layout=s
Évszám
1967
Feltöltve
2019.08.10. 20:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 19.08.10. 20:29
1967, Archív felvétel
"Kellemesen gazdagítja a salgótarjáni Tóstrand esztétikumát az a vörösréz lemezdomborítású...Teljes szöveg"Kellemesen gazdagítja a salgótarjáni Tóstrand esztétikumát az a vörösréz lemezdomborítású halkompozíció, amely méreteiben és különlegességében egyaránt magára vonja a turisták figyelmét. A szél járását követő kompozíció Kalló Viktor szobrászművész alkotása. Védelmére az elhelyezésétől eltelt eddigi néhány hét kedvezőtlen tapasztalata alapján máris felhívjuk a városi tanács figyelmét (Koppány György felvétele) "Kevesebb szöveg

"Halak" c. alkotás fotói

Már csak két hal van!
Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
129781
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2013.01.30. 16:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.30. 16:19
Archív felvétel
Már csak két hal van!

"Halak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
129782
Forrás
Képeslap részlete
Feltöltve
2013.01.30. 16:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.30. 16:20
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Halak" c. alkotás fotói

Kalló Viktor az egyik hal készítése közben
Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
368477
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1967_07/?pg=12&layout=s
Évszám
1967
Feltöltve
2019.08.10. 20:15
Képinfó
Alkotó a képen
(id. Kalló Viktor)
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 19.08.10. 20:15
1967, Archív felvétel
Kalló Viktor az egyik hal...Teljes szövegKalló Viktor az egyik hal készítése közbenKevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.01.25. 09:15
A "Halak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.01.24. 16:21
1 új fotót töltöttem a "Halak" műlaphoz
21.02.07. 15:00
1 új fotót töltöttem a "Halak" műlaphoz
21.01.27. 08:43
A "Halak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.08.11. 09:08
A "Halak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.08.10. 20:29
1 új fotót töltöttem a "Halak" műlaphoz
19.08.10. 20:15
1 új fotót töltöttem a "Halak" műlaphoz
19.08.10. 17:12
A "Halak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.04. 10:17
Ády publikálta "Halak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.