Nepomuki Szent János-szobor

Nemeskér, Fő u. 47.

Nemeskér
Fő u. 47.
A Szent László római katolikus templom mellett.

Felállítás1740

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2013.02.09. 18:17
A nemeskéri Nepomuki Szent János-szobor mindenben megfelel a XVIII. századi "klasszikus" Nepomuki-ábrázolásoknak. Az egyházi ruházat (ez esetben a birétum és a karing) nagyjából meghatározza azt a kort, amelyben azt viselték. Műalkotások esetében nagyon sokszor nem a régi időkre utal vissza a viselet, hanem arra az időszakra, amikor az alkotás készült.
Ha egy Nepomuki Szent János-szobor készítésének idejét akarjuk behatárolni, van még egy nagyon fontos szempont. Bár a XIV. században élt, szenté avatására csak 1729-ben került sor, tisztelete széles körben csak azt követően terjedt el.
Nepomuki Szent Jánost a legtöbbször a hidak és folyók védőszentjeként emlegetik, ennek ellenére gyakran találkozunk szobrával olyan helyen is, ahol nincs a közelben sem híd, sem patak. A magyarázat az, hogy tisztelete sokkal szélesebb körű és kicsit általánosabb is. Ő mindenfajta víz okozta kár elhárítója.
(A nemeskéri Nepomuki-szobor készítésének pontos idejét nem tudjuk, 1740 körül állíthatták.)
Források:
Nepomuki Szent Jánosról: http://www.heiligenlexikon.de/BiographienJ/Johannes_Nepomuk.htm

http://www.katolikus.hu/szentek/szent65.html

Nemeskérről - http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemesk%C3%A9r



Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
129483
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2013.01.25. 08:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.01.25. 08:59
2011. március

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
129484
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2013.01.25. 09:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.01.25. 09:01
2011. március

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
129485
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2013.01.25. 09:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ100/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.01.25. 09:09
2011. március

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
453716
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.08.05. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 11:38
2020. augusztus

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
453717
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.08.05. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 11:38
2020. augusztus

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
453718
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.08.05. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 11:38
2020. augusztus

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
453719
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.08.05. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 11:38
2020. augusztus

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
453720
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.08.05. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 11:38
2020. augusztus

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
453721
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.08.05. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 11:38
2020. augusztus

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
453722
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.08.05. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 11:38
2020. augusztus

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
453723
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.08.05. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 11:38
2020. augusztus

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
453724
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.08.05. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 11:38
2020. augusztus

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
453725
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.08.05. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/320 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 11:38
2020. augusztus

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Nemeskér
Feltöltő
Azonosító
453726
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.08.05. 11:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/250 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 11:38
2020. augusztus
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.08.05. 11:38
11 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
13.03.04. 15:01
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.09. 18:17
Orbán Róbert publikálta "Nepomuki Szent János-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.