Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei

Budapest, VIII. kerület, Dohány utca 44.
Archív képek

Budapest
VIII. kerület, Dohány utca 44.
Az épület kapuja felett

Avatás2010
Avatás1910

Göröntsér Vera
2013.01.15. 15:41
A századfordulót követően szecessziós stílusban épült Hungária fürdő felújításának történetét a csatolt lap, ill. az ott jelölt források ismertetik. Az épület lepusztulásának, majd megmentésének története nem egyszerű, tanulságai miatt érdemes végig követni.
A felújítást végző csapat alapvető törekvése, az egykori értékek megőrzése, helyreállítása, de legalábbis hangulatának felidézése volt.

A kapuzat feletti mészkő domborművet sikerült megmenteni és restaurálni, de a homlokzat további rézdomborításos díszítéseit rekonstruálták, így a homlokzatot díszítő reliefeket is.

Két relief-sorozat rekonstrukciója történt meg. Az egyik a homlokzat felső részén, nagy-magasban "látható" sor, ami állatokat ábrázol, (pontos tartalmát nekem nem sikerült azonosítani).

A középmezőben látható öt dombormű újbóli elkészítése Plánka Zsuzsa nevéhez fűződik. Témájukat tekintve jellemzően illeszkednek a hajdani közfürdő hangulatához: kis jelenetek, állat- és gyermek-ábrázolások. Középen a korabeli, közfürdőt megidéző, eredeti felirat: "Corpora sana dabunt balnea" ("egészséges testet biztosít a fürdő").

A felújításról szóló beszámolók nem tartalmazzák, de a Magyar Építő művészet korabeli (1910. évi, 3.) számában fennmaradt dokumentum értékű képeinek egyikén, egy ablakrészletnél http://kolibri.omikk.bme.hu/digit/index.php?page=cut&id=9973 szintén szerepel Krisztián Sándor neve. Ennek alapján azonosítható a dombormű sorozat megformálója.
Források:
http://nol.hu/kult/iktio_kentaur_a_dohany_utcaban
http://kolibri.omikk.bme.hu/digit/index.php?page=article&id=15199

"Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128983
Feltöltve
2013.01.15. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.15. 11:29

"Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128984
Feltöltve
2013.01.15. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

128985
Feltöltve
2013.01.15. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

128986
Feltöltve
2013.01.15. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.15. 11:29

"Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128987
Feltöltve
2013.01.15. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.15. 11:30

128991
Feltöltve
2013.01.15. 11:31

Göröntsér Vera 13.01.15. 11:31

128988

128989

128990

134577
Feltöltve
2013.03.28. 09:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.28. 09:37

"Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181287
Feltöltve
2014.09.27. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.27. 21:01

"Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181288
Feltöltve
2014.09.27. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.27. 21:01

"Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
438018
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2021.03.29. 16:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/100 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.29. 16:41
2014. november

Archív fotók

"Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
146337
Feltöltve
2013.08.31. 15:28
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.08.31. 15:28
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.03.29. 16:41
2 új fotót töltöttem az "Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" műlaphoz
18.02.05. 20:09
Megérintettem az "Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" alkotást
13.08.31. 15:28
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" műlaphoz
13.03.28. 09:37
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" műlaphoz
13.01.15. 15:41
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Hungária Fürdő homlokzati domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.