Budapest, VIII. kerület, József körút 4.

Budapest
VIII. kerület, József körút 4.
A Hotel Nemzetiben, a bejárattal szemben látható.

Avatás2012. december 11.
Avatás2005

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.01.20. 23:50
Úgy egy-másfél éve, más témával kapcsolatos kutakodásaim során, találtam egy cikket (ld. forrás/1), ahol megemlítik, hogy Marton László egy szobrot "alkotott" a Nemzeti Szálló részére, ami Blaha Lujzát ábrázolja.

Az egész környék, így a szálló is a színésznőről szól. Magát a teret 1918-ban a XIX. század híres művésznőjéről nevezték el, mégpedig azért, mert a Rákóczi út és Erzsébet körút sarkán lakott, szemben az (egykori) Nemzeti Színházzal. A színház közelsége adta a szálló nevét, az "ügy" jelképe a "nemzet csalogánya"-ként ismert Blaha Lujza, aki nemcsak, hogy játszott a Nemzetiben, 1901-től örökös tagja lett.

Csakhogy a fent említett cikk éppen arról szól, hogy a 2008-ban bezárt, nagy múltú szálló (története olvasható u.ott) "eladó", nincs gazdája. "A munkálatok megkezdésekor 2009 nyarára tették a megnyitás lehetséges idejét, később ez 2010 márciusára módosult, ám a munkálatok leállásával ez az időpont is ellehetetlenült." Gazdasági válság... Sem az ilyen méretű megújításnak, sem egy reménybeli vevő jelentkezésének nem kedvez.

De a remény, nem hal meg (pontosabban csak utoljára), így ahányszor arra jártam, benéztem. Üres volt, élettelen. Az ajtón egyetlen papírdarab hirdette, ki az értesítendő vis major esetén (egy biztonsági szolgálat, aminek – ezek szerint – nem volt jelen képviselője).

Most pedig olvasom az Építészfórum oldalán, decemberben megnyílt a szálló. Nem történt újabb tulajdonosváltás, a cél, hogy "ismét a magyar kulturális élet szerves részévé váljon". Ugyanitt: "A felújított szállodába készült Márton László szobrászművész Blaha Lujza szobra. "
Kis ellentmondás, ez így lehetetlen, hiszen 2010-ben biztos, létezett a szobor, de főleg: sajnálatos módon az alkotó már 2008-ban meghalt.

Mindez nem tarthat vissza, elmentem, sőt bementem a ragyogó szállóba. A szoborról semmi más adatom nem volt (az eredeti felállítás is "becsült" adat). A bejárattal szemben, egy megnyitott fal üregében áll, kb. feles méretű, teljes alakos bronz alkotás. A szerepet nem tudtam beazonosítani, de a testtartás, a korabeli ruházat és a hanyagul tartott lornyon (!) méltóképpen idézi a nagynevű művésznőt és a kort, amit jelképez.
Források:
http://fovarosi.blog.hu/2010/02/22/elado_a_nemzeti_szallo
http://epiteszforum.hu/megnyilt-a-hotel-nemzeti-uj-felso-kategorias-szalloda-budapesten
További linkek
http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/a-e/blahaelet.htm

Blogbejegyzések a műlapról
MARTON LÁSZLÓ Kossuth-díjas szobrászművész 
mé blogja @ 2020.10.26. 19:41
MARTON LÁSZLÓ Kossuth-díjas szobrászművész  (Tapolca, Zala vármegye, 1925. november 5. – Budapest, 2008. október 5.)  Marton László Munkácsy Mihály-díjas, Magyarország Érdemes- és Kíváló Művésze, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Kossuth-díjas alkotó.

Közös gyűjteményben
Előadóművészek szobrai

Cím alapján hasonló

"Blaha Lujza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
129263
Feltöltve
2013.01.20. 11:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.20. 11:19

"Blaha Lujza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128881
Feltöltve
2013.01.13. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.13. 14:21

"Blaha Lujza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
129265
Feltöltve
2013.01.20. 11:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.20. 11:19

"Blaha Lujza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
129266
Feltöltve
2013.01.20. 11:20

Göröntsér Vera 13.01.20. 11:20

"Blaha Lujza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
129264

129269

129267
Feltöltve
2013.01.20. 11:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

129268
Feltöltve
2013.01.20. 11:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

129270
Feltöltve
2013.01.20. 11:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO200

129271
Feltöltve
2013.01.20. 11:20
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.20. 11:20
Összesen 10 fotó

Műlap története

3 órája
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
22 napja
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
23.10.13. 17:57
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
23.05.27. 12:03
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
23.04.24. 14:16
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
23.03.31. 15:42
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
23.03.14. 16:06
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
18.12.01. 16:25
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
18.12.01. 16:25
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
18.03.13. 11:42
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
17.05.23. 09:35
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
17.03.16. 12:35
Megérintettem a "Blaha Lujza" alkotást
13.01.20. 23:50
Göröntsér Vera publikálta "Blaha Lujza" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.