Magyarok Nagyasszonya

Budapest, XI. kerület, Szent Gellért rakpart 1

Budapest
XI. kerület, Szent Gellért rakpart 1
Sziklatemplom: a bejárattól a templom belseje felé vezető részen lévő sziklatömbön

Felállítás1996

V. Majzik Mária (keramikus)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2013.01.12. 10:45
A talán egyedülálló, zeg-zugos Sziklatemplomban, a bejárattól nem messze, egy sziklaszigeten helyezték el az alkotást. Mind a témáját, mind alkotójának jellegzetes ábrázolásmódját figyelembe véve egyértelműen azonosítható.

Más ábrázolásokhoz hasonlóan a Nagyasszonyt koronával a fején látjuk, mellette Jézus, de már nem karon-ülő gyermek, az országalmát nyújtja az ország védőszentje, Szűz Mária felé.

Az alkotásról olvasható a Magyar Pálos Rend, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére felszentelt Sziklatemplomról szóló leírásában: "Az alkotóművész ezzel a mozdulattal gyönyörűen fejezte ki, hogy Szt. István első magyar király Isten akaratát teljesítette, amikor halála előtt a Szent Koronát, és vele együtt az egész Magyar nemzetet a Boldogasszony oltalmába ajánlotta. A másik különlegessége ennek az alkotásnak, a Szűzanya felső ruhája (mellénye), mely két egymással szembeforduló galambból áll. A magyar népművészetben nagyon gyakran használt díszítőelem a galamb."
Források:
http://www.vmajzikmaria.net/wp/?page_id=25

http://www.palosrend.hu/szikla/szikla.htm
További linkek
Mária-kultusz M.o.-on: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ria-kultusz_Magyarorsz%C3%A1gon

Kapcsolódó
Boldog Özséb
Kapcsolódó
Lourdes-i Mária
Kapcsolódó
Szent István
Kapcsolódó
Szent Gellért

Cím alapján hasonló

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128428
Feltöltve
2013.01.07. 14:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ360/100 • 1/7 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.07. 14:19

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128422
Feltöltve
2013.01.07. 14:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ340/100 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.07. 14:18

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128423
Feltöltve
2013.01.07. 14:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/10 • ISO800

128424
Feltöltve
2013.01.07. 14:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/6 • ISO800

128425
Feltöltve
2013.01.07. 14:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/12 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.07. 14:18

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128426
Feltöltve
2013.01.07. 14:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.07. 14:19

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128427
Feltöltve
2013.01.07. 14:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/7 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.07. 14:19

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128643
Feltöltve
2013.01.10. 11:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.10. 11:28

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
166091
Feltöltve
2014.05.18. 12:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.18. 12:17

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161102
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2014.03.30. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/3 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.30. 00:15
2013. március

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161103
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2014.03.30. 00:16
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/3 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.30. 00:16
2013. március

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

2014: sajnos, letört a kereszt az országalmáról.
Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
166092
Évszám
2014
Feltöltve
2014.05.18. 12:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.18. 12:17
2014
2014: sajnos, letört a kereszt az országalmáról.

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334622
Feltöltve
2018.12.07. 18:15
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 18:15

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334623
Feltöltve
2018.12.07. 18:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/28 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 18:15

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
V. Majzik Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
424870
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.11.20. 14:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/8 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.20. 14:03
2017. augusztus
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.05.15. 18:31
Megérintettem a "Magyarok Nagyasszonya" alkotást
20.11.20. 14:03
1 új fotót töltöttem a "Magyarok Nagyasszonya" műlaphoz
18.12.07. 18:15

14.03.30. 00:16
1 új fotót töltöttem a "Magyarok Nagyasszonya" műlaphoz
14.03.30. 00:15
1 új fotót töltöttem a "Magyarok Nagyasszonya" műlaphoz
13.01.12. 10:45
Göröntsér Vera publikálta "Magyarok Nagyasszonya" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.