Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve

Budapest, VII. kerület, Dohány utca 44.
Archív képek

Budapest
VII. kerület, Dohány utca 44.
A bejárat felett látható.

Felállítás1910

Göröntsér Vera
2013.01.08. 19:42
Az egykor szecessziós stílusban épült Hungária fürdő felújítása 2010-ben készült el (100 év!), vagyis felépült az új, négy csillagos szálloda a Dohány utcában úgy, hogy részint megőrizte az eredeti fennmaradt értékeit, másrészt modern formájában is felidézi a korabeli látványt.

A fürdő története a 19. század elejére nyúlik vissza, de Ágoston Emil nevéhez fűződik az 1910-ben elkészült szecessziós csodának tartott épület. A fürdő virágzása kb. egy évtizednyi volt – attól függetlenül, hogy az építész egyik fő műveként, magas színvonalon, elismerően jegyezték. A fürdő hányatott története olvasható a forrásnak jelölt cikkekben.

Az átalakítások, ill. funkció- és tulajdonos-váltások és a háttérben működő gazdasági érdekek (?) következményeként 2002-re lepusztult, lényegében már csak az egykori fürdő utcai szárnya maradt meg, amit állapota miatt életveszélyessé nyilvánítottak. Ennek a folyamatnak állított gátat a maradványok védetté, majd 2005-től műemlékké nyilvánítása.

Kis kitérő után az épületegyüttesnek új tulajdonosa lett, elkezdődött az új szálloda, a Continental Hotel Budapest építése, amit tulajdonképpen nulláról kellett indítani: újat építeni úgy, hogy illeszkedjen a régihez.
Ennek során került restaurálásra, ill. egyes részleteiben rekonstrukcióra az egykori fürdő homlokzata, ami részint a Magyar Építőművészet 1910.(VIII. évfolyam) 3. száma képei alapján történt http://kolibri.omikk.bme.hu/digit/index.php?page=article&id=15199 – a domborműről: http://kolibri.omikk.bme.hu/digit/index.php?page=cut&id=9971

A kapuzat feletti domborművet sikerült megmenteni, a hátterét képező mozaikot újra kellett gyártani, mint a rézborításos kaput is.. Újra felkerült a homlokzatra a korabeli, közfürdőt megidéző, eredeti felirat: "Corpora sana dabunt balnea", azaz "egészséges testet biztosít a fürdő".

A dombormű dokumentumok szerint fürdőző csoportot ábrázol. Feltételezések szerint lehet, hogy egy Csók István festményre hasonlít, másrészt a téma mitológiai jelentését is kutatták, de sikertelenül. Én sem próbálkozom, elfogadom, hogy a csoport a fürdőzés élvezetét tárja elénk.
Források:
http://fovarosi.blog.hu/2010/06/19/megnyilt_a_continental_hotel_zara
http://hg.hu/cikk/epiteszet/6854-hungaria-furdo-szecesszios-remek-uj-kontosben
http://epiteszforum.hu/hungaria-furdo-es-a-hotel-zara-hiteles-tortenet-egy-kiveteles-hazrol-es-egyuttmukodesrol
http://nol.hu/kult/iktio_kentaur_a_dohany_utcaban
További linkek
További képek a szálloda honlapján: http://www.continentalhotelbudapest.com/en/gallery/photos/outlook/

Kapcsolódó
Felszálló madár

Cím alapján hasonló

"Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128392
Feltöltve
2013.01.07. 09:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.07. 09:14

"Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128393
Feltöltve
2013.01.07. 09:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

128396
Feltöltve
2013.01.07. 09:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Göröntsér Vera 13.01.07. 09:15

128399
Feltöltve
2013.01.07. 09:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO320

Göröntsér Vera 13.01.07. 09:16

128395

128394
Feltöltve
2013.01.07. 09:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.07. 09:14

"Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128400
Feltöltve
2013.01.07. 09:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.07. 09:17

128397
Feltöltve
2013.01.07. 09:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.07. 09:15

"Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128401
Feltöltve
2013.01.07. 09:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.07. 09:17

"Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128402

128403

128398
Feltöltve
2013.01.07. 09:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.07. 09:16

"Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181281
Feltöltve
2014.09.27. 20:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.27. 20:48

"Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181282
Feltöltve
2014.09.27. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.27. 20:49

"Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181283
Feltöltve
2014.09.27. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.27. 20:50

"Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
438019
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2021.03.29. 16:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/40 • 9.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.29. 16:41
2014. november

Archív fotók

"Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133909
Feltöltve
2013.03.18. 17:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.03.18. 17:59
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 17 fotó

Műlap története

13.03.18. 17:59
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" műlaphoz
13.01.08. 19:42
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Hungária fürdő bejárati domborműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.