Budapest, VIII. kerület, Sport u. 2.

A BKV Előre sporttelepének műemléki védettséget élvező főtribünjén, a...Teljes szövegA BKV Előre sporttelepének műemléki védettséget élvező főtribünjén, a keleti oldalhomlokzat mellett kialakított bejárati résznél áll a dombormű.Kevesebb szöveg

Felállítás1929

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Csuhai István
2012.12.30. 21:36
A Mattyók Aladár tervei alapján épített stadion a Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt. megbízásából 1928-29-ben épült, kezdetben a BSZKRT, ma a BKV Előre sporttelepeként működik. A tribün három emeletnyi magas (alul, a 2500 nézőt befogadni képes fedett nézőtér alatti szinten több más sportág terme kapott elhelyezést), az építmény vasbeton szerkezetű, építészeti megoldásával mára egyedülállónak számít az országban, ennek megfelelően tudomásom szerint e pillanatban műemléki védelmet élvez.

A látványosan elhelyezett domborműről nem találtam közelebbi információt. A pályát 1936-ban átépítették, elképzelhető, hogy elhelyezése ekkor történt, de könnyen lehetséges, hogy az elhelyezésre a magyar sport háborút követő korszakában került sor. Stíluskritikai szempontból ugyanúgy lehet klasszikus iskolán edzett háború előtti mester műve, mint visszafogott, nem harsány, a szocreál elvárásnak maximum a témaválasztás szintjén megfelelő műalkotás. Észrevételem szerint a négy futó ugyanazt a személyt tekintheti mintájának, erről próbáltam valamilyen sporttörténeti adatot is kinyerni, sikertelenül.
Források:
http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/17

Cím alapján hasonló

"Futók" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127825
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2012.12.30. 08:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.12.30. 08:40
2012. április

"Futók" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127826
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2012.12.30. 08:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.12.30. 08:41
2012. április

"Futók" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127827
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2012.12.30. 08:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.12.30. 08:42
2012. április

"Futók" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127828
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2012.12.30. 08:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.12.30. 08:43
2012. április

"Futók" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127829
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2012.12.30. 08:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.12.30. 08:43
2012. április

"Futók" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
497739
Feltöltve
2022.08.19. 15:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.19. 15:18

"Futók" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
497740
Feltöltve
2022.08.19. 15:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/1600 • 15.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.19. 15:18

"Futók" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
497741
Feltöltve
2022.08.19. 15:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/1000 • 59.1mm • ISO125

497742

497743
Feltöltve
2022.08.19. 15:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/800 • 32.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.19. 15:18
Összesen 10 fotó

Műlap története

22.08.19. 15:18
5 új fotót töltöttem a "Futók" műlaphoz
22.08.17. 11:25
Megérintettem a "Futók" alkotást
12.12.30. 21:36
Csuhai István publikálta "Futók" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.