Küzdelem a hüdrákkal

Budapest, XI. kerület, Kelenhegyi út 1.

Alternatív, helyi címek:Faun és nympha

Budapest
XI. kerület, Kelenhegyi út 1.
A hullám-medence mögötti domb tetején.

Felállítás1927

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.12.18. 22:50
Az alkotás hátoldalán lévő, a "köztérről" is látható dombormű (értelmezésem szerint egy csinos Bacchus ábrázolás) már fenn van a lapon, Berci kezéből (ld. a kapcsolt lapot). Én már kb. másfél évvel ezelőtt elbűvölten szemléltem a kút további részeit – bekukucskálva a fürdő hátsó kerítésén. Annyira tetszett, hogy szüleimnek is említettem. Meséltem néhány részletet az összegabalyodott szereplőkről, amikor Édesapám (akkor "csak" 92 volt) felvillanyozva annyit mondott, hogy igen, azok hüdrák (hydrák). Azóta gondolkodom, hogyan is lehetne ezt a szobrot bemutatni?
Most, hogy engedélyt kaptam, szabadon fényképezhettem az ősz eleji napsütésben. Korábban, a kívülről készítettek nem voltak eléggé meggyőzőek.

A hüdrák görög mitológiai alakok, nem mások, mint szörnyek, leheletük (egyes mítoszok szerint vérük és más testnedveik is) mérgező. A lernéi Hüdrák története szerint Héraklész büntetésként feladatul kapta Hérától (tizenkettőből ez a második), hogy legyőzze őket, az alvilág őrzőit. Megszámlálhatatlan fejük van – pontosabban egy-egy levágott fej helyett kettőt növeszt. Az ábrázolásokban azonban a fejek száma változó.

Most, nyugodtan szemlélve a képeket, az biztos, hogy nagy küzdelem folyik, és a nagy kavarodásban rengeteg fej, ill. halfarok látható. A két ember-szerű alak elgondolkodtatott. Felső testük emberi, alsó testük azonban farokban végződik – kezükben kagylókürt. Itt láthatóan két nő viaskodik – méghozzá mosolyogva a hüdrákkal. Természetesen adódik, hogy sellőket látunk: lányok, testük halfarokban végződik. Apjuk Tritón, innen eredhet az örökség: a kagylókürt, amit hagyományosan a tritónok kezében ábrázolnak. A sellők egyes leírások szerint gonoszak, bár talán nem erről az oldalukról ismertek. Olyan leírást viszont nem találtam, amiben ilyenfajta küzdelembe keveredtek.

Az alkotóról a fürdőben sem tudnak, Péternek köszönöm a figyelmességet. Sajnos a Gellért fürdőről és a benne látható alkotásokról nem találtam kiadványt.

A Vezető Budapest szobrai megtekintéséhez (Medvey L.) c. könyv bejegyzése alapján az alkotás címét az Alternatív címhez írtam be (2017.aug.)
Források:
A lernéi Hüdra (Hidra, Hydra): http://hu.wikipedia.org/wiki/Lern%C3%A9i_hidra#Tov.C3.A1bbi_inform.C3.A1ci.C3.B3k
További linkek
Héraklész: http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9rakl%C3%A9sz
Tritónok: http://hu.wikipedia.org/wiki/Trit%C3%B3n
Sellők: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sell%C5%91k
Régi fényében a Gellért: http://hg.hu/cikk/epiteszet/4134-regi-fenyeben-a-gellert

Kapcsolódó
Gyermekfigurák
Kapcsolódó
Fiú hallal

Cím alapján hasonló

"Küzdelem a hüdrákkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127312
Feltöltve
2012.12.18. 12:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.12.18. 12:21

"Küzdelem a hüdrákkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127311
Feltöltve
2012.12.18. 12:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.12.18. 12:20

"Küzdelem a hüdrákkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127310

127319
Feltöltve
2012.12.18. 12:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.12.18. 12:29

"Küzdelem a hüdrákkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127316
Feltöltve
2012.12.18. 12:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.12.18. 12:23

"Küzdelem a hüdrákkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127317
Feltöltve
2012.12.18. 12:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

127320
Feltöltve
2012.12.18. 12:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

127318
Feltöltve
2012.12.18. 12:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.12.18. 12:29

"Küzdelem a hüdrákkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127313
Feltöltve
2012.12.18. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.12.18. 12:22

"Küzdelem a hüdrákkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127309
Feltöltve
2012.12.18. 12:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.12.18. 12:20

"Küzdelem a hüdrákkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127314
Feltöltve
2012.12.18. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.12.18. 12:22

"Küzdelem a hüdrákkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127315
Feltöltve
2012.12.18. 12:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.12.18. 12:23
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.08.23. 15:58
Megérintettem a "Küzdelem a hüdrákkal" alkotást
12.12.19. 18:14
A "Küzdelem a hüdrákkal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.12.18. 22:50
Göröntsér Vera publikálta "Küzdelem a hüdrákkal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.