Szeged, Dóm tér

Állapot: Elpusztult

Szeged
Dóm tér
A Dóm teret körülölelő árkádsor

Avatás1930. október 24.
Avatás1914. május 29.


lig
2012.11.28. 12:58
Ligeti Miklós 1914. májusában portrét készített Ferenc Józsefről. Ez talán a legjobb és legkegyetlenebb portréja. Az agg uralkodón meglátszik az idő múlása. Hátát meggörnyesztette a kor. Átélte és alakította Európa viharos történelmét összes változásaival. Keményen végigdolgozta életét, hogy összetartsa birodalmát, melynek vesztét akkor már sejteni lehetett. Kiolvasható ez a minden idealizálástól mentes arcból kivilágló szemekből.
A mintázás történetét leírtam a „Fehértemplomi” szoborlapon.
Az egészalakos szobron kívül, portrék is készültek. Tóth Attila: „Szeged szobrai és muráliái” című könyvéből tudhatjuk, hogy a Nemzeti Arcképcsarnok szobrai között volt egy Ferenc Józsefet ábrázoló márvány büszt, Ligeti Miklós vésője alól.
A portré a háború utáni idők közhangulatnak esett áldozatául. A legenda szerint, 1945 nyarán budapesti ifjúmunkások látogattak Szegedre, és mikor meglátták az ominózus portrét, leemelték a helyéről, és szisztematikusan szétverték. A legendák nem mindig igazak, ez azonban az lehet.
Rigó Béla, a „Kincskereső” főszerkesztője a 2000. évi tavaszi számban ezt írja: …1978 tavaszán szerkesztőnk a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában kutatott. Egy nap hazafelé igyekezett az udvaron át, amikor egy jókora törmelékhalom tetején meglátott egy aránylag épen maradt márványfejet. Rögtön ráismert Ferenc József ábrázatára. A törmelékhalom kétségtelenné tette, hogy őfelsége márvány mellszobrát valaki összetörte, és kidobásra ítélte a törmeléket. Ezt megelőzendő a szerkesztő a márványfejet gyorsan bedobta a jókora kéziratkötegekre méretezett aktatáskájába, és hazavitte.
Hamarosan sikerült valószínűsítenie, hogy Ligeti Miklós 1914-ben készült alkotásának darabjához jutott hozzá. Visszaadni zsákmányát nem szerette volna, mert bizonyára újra a szemétben kötött volna ki, de azt sem tartotta helyesnek, ha elhallgatja szerzeményét. Ezért fogta szobrot, és két iskolásfiú társaságában lefényképeztette, majd a képet kitette az általa szerkesztett „Fiúk könyvé”-nek borítójára. Ha valakinek hiányzik, tudja hol keresse…”
Nem tudom kereste-e, de szerencsére a portréról készültek fotók, amit most bemutathatok. Másodpéldánya is van, úgyhogy én is csak azt tudom mondani, ha valakinek hiányzik,…
Források:
Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái, Prohászka László: Ligeti Miklós monográfia
További linkek
Ferenc Józsefről: http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Ferenc_J%C3%B3zsef_magyar_kir%C3%A1ly
A Nemzeti Arcképcsarnokról: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/a_nemzeti_emlekcsarnok/pages/004_az_emlekcsarnok_alapitasa.htm

lig műlapja


Kapcsolódó
I. Ferenc József

Cím alapján hasonló

"I. Ferenc József" c. alkotás fotói

Agyagminta
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
125900
Feltöltve
2012.11.28. 12:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.11.28. 12:33
Agyagminta

"I. Ferenc József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
125901
Feltöltve
2012.11.28. 12:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ32/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.11.28. 12:34

"I. Ferenc József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
125902
Feltöltve
2012.11.28. 12:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ32/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.11.28. 12:34

"I. Ferenc József" c. alkotás fotói

Portré a hozzá készült posztamensen
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
125903
Feltöltve
2012.11.28. 12:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ32/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.11.28. 12:35
Portré a hozzá készült posztamensen

"I. Ferenc József" c. alkotás fotói

A mintázás helyszíne a Schönbrunni kastélyban
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
125904
Feltöltve
2012.11.28. 12:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ36/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.11.28. 12:35
A mintázás helyszíne a Schönbrunni kastélyban

"I. Ferenc József" c. alkotás fotói

A megtalált szobor
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
125905
Forrás
a Kincskereső c. folyóirat
Feltöltve
2012.11.28. 12:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.11.28. 12:36
A megtalált szobor

"I. Ferenc József" c. alkotás fotói

1978-ban készült kép, a Fiúk könyve címlapja volt
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
125906
Forrás
Kincskereső c. folyóirat
Évszám
1978
Feltöltve
2012.11.28. 12:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.11.28. 12:36
1978
1978-ban készült kép, a Fiúk könyve címlapja volt
Összesen 7 fotó

Műlap története

17.06.06. 21:42
Az "I. Ferenc József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.28. 12:58
lig publikálta "I. Ferenc József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.