Varga Zoltán mellszobra

Budapest, X. kerület, Vajda Péter utca

Alternatív, helyi címek:Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó mellszobra
Angol cím:Zoltán Varga

Budapest
X. kerület, Vajda Péter utca
Az FTC népligeti sportcentruma.

Felállítás1999


Domby
2013.02.08. 17:57
Az FTC olimpiai bajnok labdarúgója 1945-ben Válon (Fejér megye) született, Budapesten, 2010-ben hunyt el.

Az FTC-ben kezdett el sportolni, 17 éves korában bekerült a felnőtt
csapatba, ahol 135 első osztályú mérkőzésen játszott és 53 gólt szerzett. Négy alkalommal volt magyar bajnok (1963,1964,1967,1968),
1965-ben a Vásárvárosok Kupájának győztes FTC csapatának a tagja. A
magyar válogatottban 12 alkalommal szerepelt.

1964-ben a Tokióban megrendezett olimpián olimpiai bajnokságot nyert.
Mexikóban 1968-ban szintén a válogatott tagja volt, de a mérkőzések
megkezdése előtt elhagyta a csapatot. Nemzetközi eltiltásának lejárata
után 1970-től nyugat-európai csapatokban szerepelt.

1977-ben elvégezte a kölni Testnevelési Főiskolát és edzői diplomát
szerzett. Németországban edzősködött. 1996-tól több hazai csapatnál
edzősködött, szaktanácsadó volt. Többek közt az FTC-nél is.

Mellszobra az FTC népligeti sportcentrumában, az uszoda mögötti részen, a sétányon található, s azt 1999-ben, az FTC 100 éves jubileumának alkalmából avatták fel.
Források:
Rózsaligeti László: Magyar olimpiai aranyérmesek lexikona

Domby műlapja


Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai
Tagi gyűjteményben
Magyar olimpiai bajnokok

Cím alapján hasonló

"Varga Zoltán mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125309
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.11.21. 17:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ44/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 12.11.21. 17:28
2012. március

"Varga Zoltán mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125310
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.11.21. 17:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ49/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 12.11.21. 17:29
2012. március

"Varga Zoltán mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130008
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2013.02.03. 11:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.02.03. 11:38
2012. március

"Varga Zoltán mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130009
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2013.02.03. 12:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.02.03. 12:20
2012. június

"Varga Zoltán mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359333
Feltöltve
2019.06.09. 14:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.06.09. 14:56

"Varga Zoltán mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359334
Feltöltve
2019.06.09. 14:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/250 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.06.09. 14:56

"Varga Zoltán mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359335
Feltöltve
2019.06.09. 14:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/250 • 10.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.06.09. 14:56

"Varga Zoltán mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359336
Feltöltve
2019.06.09. 14:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/400 • 10.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.06.09. 14:56

"Varga Zoltán mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359337
Feltöltve
2019.06.09. 14:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/320 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.06.09. 14:56

"Varga Zoltán mellszobra" c. alkotás fotói

Máté István szignója
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359338
Feltöltve
2019.06.09. 14:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/80 • 13.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.06.09. 14:56
Máté István szignója

"Varga Zoltán mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359339
Feltöltve
2019.06.09. 14:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/640 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.06.09. 14:56
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.10.26. 09:06
A "Varga Zoltán mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.06.09. 14:56
7 új fotót töltöttem a "Varga Zoltán mellszobra" műlaphoz
13.02.08. 17:57
A közösség publikálta Domby "Varga Zoltán mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.