Budapest, IX. kerület, Bajor Gizi park 1.

Budapest
IX. kerület, Bajor Gizi park 1.
A Nemzeti Színház előterében, az ajtók között elhelyezett három mellszobor közül a középső.

Avatás2002
Avatás1936
Készítés1922


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.11.21. 10:22
A színház épületében 14 mellszobor őrzi színháztörténeti nagyjaink emlékét, amelyek, az egykori Nemzeti Színház épületében álltak. A Blaha Lujza téri épület robbantása előtt ezek az alkotások a Bajor Gizi Színészmúzeumba kerültek, majd a 2002-ben történt átadáskor az új épületben nyertek elhelyezést.

Ezen az alkotáson a jelzett évszám: 1922. Mint, ahogy a Szoborsorsok 2004. évi kiadásában olvasom, ez a készítés dátuma, a Nemzeti Színházba, a Blaha Lujza téri épületbe 1936-ban került.

Az előcsarnokban öt mellszobor látható, a középpontban Madách Imre.
Nem mélyedek el Madách élettörténetében, irodalmi munkásságában, színháztörténeti jelentőségében. Összefoglalás olvasható róla a Wikipédia szócikkében http://hu.wikipedia.org/wiki/Mad%C3%A1ch_Imre


Köztudott, hogy a frissen épült színház avató előadása Madách Imre műve, "Az ember tragédiája" volt. Ez a mű önmagában kimerítene itt minden rendelkezésre álló keretet http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_ember_trag%C3%A9di%C3%A1ja

Az utolsó színből, az Angyalok kara:
"...
Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
A tömeg hálátlan is lesz,
Mert ne azt tekintse célúl,
Önbecsét csak, ki nagyot tesz,
Szégyenelve tenni másképp;..."

És a vitatott, az akkori előadásban nem hallott zárómondat (az Úr):
"Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!"
Források:
Az ember tragédiája http://mek.oszk.hu/00800/00875/html/html/index1.htm
Prohászka László: Szoborsorsok (Városháza, Budapest, 2004.)
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/somlo-sari
A színházavató előadás szereposztása: http://www.nemzetiszinhaz.hu/eloadasok/index.php?performance=78



Kapcsolódó
Jászai Mari
Kapcsolódó
Rákosi Szidi
Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125193
Feltöltve
2012.11.20. 15:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.20. 15:09

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125198
Feltöltve
2012.11.20. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.20. 15:13

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125194
Feltöltve
2012.11.20. 15:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.20. 15:11

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125200
Feltöltve
2012.11.20. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.20. 15:16

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125195
Feltöltve
2012.11.20. 15:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.20. 15:11

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125197
Feltöltve
2012.11.20. 15:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.20. 15:12

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125199
Feltöltve
2012.11.20. 15:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.20. 15:14

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459677
Feltöltve
2021.09.22. 17:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:12

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459678
Feltöltve
2021.09.22. 17:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 8.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:12

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459679
Feltöltve
2021.09.22. 17:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 8.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:12

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459680
Feltöltve
2021.09.22. 17:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 8.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:12

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459681
Feltöltve
2021.09.22. 17:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:12

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520967
Feltöltve
2023.04.01. 21:52
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.01. 21:52
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.04.01. 21:52
1 új fotót töltöttem a "Madách Imre" műlaphoz
21.09.22. 17:12
5 új fotót töltöttem a "Madách Imre" műlaphoz
18.11.04. 10:42
Megérintettem a "Madách Imre" alkotást
16.11.03. 11:01
Megérintettem a "Madách Imre" alkotást
12.11.21. 10:22
Göröntsér Vera publikálta "Madách Imre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.