Budapest, XVII. kerület, Széchenyi utca 1-7.

Budapest
XVII. kerület, Széchenyi utca 1-7.
A Balassi Bálint Nyolc-évfolyamos Gimnázium előcsarnokában látható az alkotás.

Felállítás1994

Laborcz Monika (keramikus)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
ocsovai andrás
2012.11.19. 18:30
Iskola névadó "szobra" a Rákosmentéről. A szobrász keramikus és hölgy, Rákosmentéről. A névadó kissé északabbra élt és a reneszánsz korában.
A szobrászat jegyeit keramikusi munkájában gyakorta használó művésznő a bronz mellszobrot kerámia "alapra" állította. A megjelenített "attribútumai" a kerámia alapon jelennek meg. Maga az alap várbástya, mely lehet zólyomi, gyarmati, kékkői, de a végzetes esztergomi is. Megtaláljuk rajta a katonáskodás ágyúit, az ellenfél turbánját. Látjuk a költő múzsáit megjelenítő Annák, Júliák, Céliák, Krisztina és Fulvia ihlető arcát. Megjelenik a "Kódex" is bronzfedéllel, rajta Balassi születésének és halálozásának évszámaival.
A bronz mellszobor ábrázolta hadfi és költő hitelesen reneszánsz, nőiesen visszafogott - költő, mintsem katona -, a keramikus keze munkáját láttató ábrázolással.

Elhelyezése, környezete más dolgokkal zsúfolt.

A Balassi Bálint Nyolc-évfolyamos Gimnázium igen érdekes - korabeli képekkel illusztrált - története: http://www.balassi-bp.hu/index.php/iskolankrol/torteneti-attekintes

A művésznőről mondják, a művésznő mondja: http://www.youtube.com/watch?v=ROHhyZg5l8M

Raffay Gábor beszélget a művésznővel: http://www.raffaygabor.vacau.com/cikkekarchivuma2011/10.htm

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Laborcz Monika (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125015
Feltöltve
2012.11.19. 14:11
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.11.19. 14:11

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Laborcz Monika (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125033
Feltöltve
2012.11.19. 17:57
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.11.19. 17:57

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Laborcz Monika (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125034

125036
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2012.11.19. 17:59
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ26/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.11.19. 17:59
2011. január

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Laborcz Monika (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125042
Feltöltve
2012.11.19. 18:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.11.19. 18:11

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Laborcz Monika (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125035
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2012.11.19. 17:58
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ26/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.11.19. 17:58
2011. január

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Laborcz Monika (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125038
Feltöltve
2012.11.19. 18:00
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.11.19. 18:00

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Laborcz Monika (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125045
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.11.19. 18:26

ocsovai andrás 12.11.19. 18:26
2011. június

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Laborcz Monika (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125041
Feltöltve
2012.11.19. 18:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.11.19. 18:01

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Laborcz Monika (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125032
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.11.19. 17:56
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ26/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.11.19. 17:56
2011. június

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Laborcz Monika (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125040
Feltöltve
2012.11.19. 18:00
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.11.19. 18:00
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.09.23. 19:59
A "Balassi Bálint" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.19. 18:30
ocsovai andrás publikálta "Balassi Bálint" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.