Madarász Viktornak (1830-1917) a magyar történeti festészet legkiemelkedőbb alakjának, a magyarországi romantika művelőjének a síremléke igen érdekes műalkotás lett - majdnem egy évszázaddal az elhunyt virágkora után emelték, semmi köze nem lett ahhoz a korszakhoz, melyben Madarász élt, sőt a síremlék az akkor nem egészen negyven esztendős Vigh Tamás jóvoltából egyedi, időtálló, korából magasan kiemelkedő műalkotás lett. Lehet persze, itt a szükségből kovácsolódott erény, és Madarász Viktor sírja azon a részen helyezkedett el eredetileg, ahová utóbb a munkásmozgalmi pantheon került (több száz sírt, köztük igen jelentős sírszobrászati alkotásokat számoltak fel akkor). Akárhogy van, ma igen szép a kecsesen emelt, hosszú, oszlopszerű sírtábla is, ráapplikálva a legkomolyabb és legklasszikusabb szobrászati hozzájárulásnak számító domborműves arckép; így együtt, ezzel a modernista frissességével a mű kiemelkedik a temetői szobrászatban megszokott konvenciók közül. Lefényképezésében és feltöltésében elsősorban az vezérelt, hogy egy olyan nagyságrendű szobrásztól, mint amilyen Vigh Tamás, lehetőleg minden hozzáférhető művét be kell mutatnunk a lapon.