Madarász Viktor síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
19-1-34

Avatás1967. február 28.


Csuhai István
2012.11.14. 22:19
Madarász Viktornak (1830-1917) a magyar történeti festészet legkiemelkedőbb alakjának, a magyarországi romantika művelőjének a síremléke igen érdekes műalkotás lett - majdnem egy évszázaddal az elhunyt virágkora után emelték, semmi köze nem lett ahhoz a korszakhoz, melyben Madarász élt, sőt a síremlék az akkor nem egészen negyven esztendős Vigh Tamás jóvoltából egyedi, időtálló, korából magasan kiemelkedő műalkotás lett. Lehet persze, itt a szükségből kovácsolódott erény, és Madarász Viktor sírja azon a részen helyezkedett el eredetileg, ahová utóbb a munkásmozgalmi pantheon került (több száz sírt, köztük igen jelentős sírszobrászati alkotásokat számoltak fel akkor). Akárhogy van, ma igen szép a kecsesen emelt, hosszú, oszlopszerű sírtábla is, ráapplikálva a legkomolyabb és legklasszikusabb szobrászati hozzájárulásnak számító domborműves arckép; így együtt, ezzel a modernista frissességével a mű kiemelkedik a temetői szobrászatban megszokott konvenciók közül. Lefényképezésében és feltöltésében elsősorban az vezérelt, hogy egy olyan nagyságrendű szobrásztól, mint amilyen Vigh Tamás, lehetőleg minden hozzáférhető művét be kell mutatnunk a lapon.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Madar%C3%A1sz_Viktor
Ády
2020.01.14. 22:06
Avatási beszámoló

"Felavatták Madarász Viktor síremlékét
Síremléket állíttatott a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága Madarász Viktornak, az 50 évvel ezelőtt elhunyt festőművésznek a Kerepesi temetőben. A síremléket kedden dr. László Gyula művészettörténész professzor avatta fel, értékelve Madarász Viktor szerepét az 1848-as szabadságharcban és a magyar művészettörténetben. Ezután koszorúkkal, virágokkal borították el a síremlék talapzatát, amelyen festőállványt jelképező kompozíció áll. A fehér mészkőből formált obeliszket, Bálint Jenő építész művét Vigh Tamás szobrászművész munkája díszíti. [1]
Források:
[1] Magyar Nemzet, 1967. március 1. szerda (23. évfolyam, 51. szám)




Cím alapján hasonló

"Madarász Viktor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
124602
Feltöltve
2012.11.14. 21:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.11.14. 21:39

"Madarász Viktor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
124603
Feltöltve
2012.11.14. 21:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.11.14. 21:42

"Madarász Viktor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
124604
Feltöltve
2012.11.14. 21:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.11.14. 21:43

"Madarász Viktor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
124605
Feltöltve
2012.11.14. 21:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.11.14. 21:45

"Madarász Viktor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
124606
Feltöltve
2012.11.14. 21:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO720

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.11.14. 21:46
Összesen 5 fotó

Műlap története

20.01.15. 16:02
A "Madarász Viktor síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.14. 22:06
A Közösség megszavazta a Madarász Viktor síremléke műlapon várakozó szerkesztést
12.11.14. 22:19
Csuhai István publikálta "Madarász Viktor síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.