Palánka (Бачка Паланка)

Állapot: Elpusztult

Palánka egykori főterén, a Szent István téren állt.

Felállítás1897. augusztus 20.


Sila
2012.11.14. 13:54
Szent István szobrát az országos ezredévi ünnepségsorozat keretében, 1897. augusztus 20-án avatták fel Palánka főterén, a Szent István téren.
„Palánka lelkes jegyzője, Büchler Róbert volt az eszme megpendítője s egyszersmind ő buzgólkodott legkitartóbban, hogy az eszme valóban testet is öltsön. De neki és derék társainak minden iparkodásuk mellett is bajosan sikerült volna a dolog, ha szerencsésen meg nem nyerik az ügynek Kallós Ede ismert szobrászunkat, aki ingyen, de azért teljes művészi becsvággyal alkotta meg Szent Istvánnak koronázási díszben szerkesztett álló szobrát, melyet aztán bronzba öntve, egyszerű, de ízléses szabású kőalapzatra állítottak föl. A szoborállító bizottságnak úgyszólván csak a fölállítási munkálatok költségeit, vagyis csak néhány száz forintot kellett összegyűjtenie, úgyhogy ez a díszes ércszobor bizonyára a legolcsóbb a maga nemében az országban” – lelkendezett a Vasárnapi Ujság.
A szobrot 1936-ban megrongálták, majd nyoma veszett. A fáma szerint a megrongált szobor a helyi temetőben van elrejtve, de nyomára azóta sem akadtak.
Források:
Vasárnapi Ujság, 44. évfolyam, 36. szám, 587. oldal

Sila műlapja


Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István szobra" c. alkotás fotói

Avatás I.
Alkotó
Település
Palánka (Бачка Паланка)
Feltöltő
Azonosító
124561
Forrás
Vasárnapi Ujság 44. évfolyam, 36. szám, 587. oldal
Feltöltve
2012.11.14. 13:44
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.11.14. 13:44
Archív felvétel
Avatás I.

"Szent István szobra" c. alkotás fotói

Avatás II.
Alkotó
Település
Palánka (Бачка Паланка)
Feltöltő
Azonosító
124562
Forrás
Vasárnapi Ujság 44. évfolyam, 36. szám, 587. oldal
Feltöltve
2012.11.14. 13:44
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.11.14. 13:44
Archív felvétel
Avatás II.

"Szent István szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Palánka (Бачка Паланка)
Feltöltő
Azonosító
124563
Forrás
Képeslap.
Feltöltve
2012.11.14. 13:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.11.14. 13:44
Archív felvétel

"Szent István szobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Palánka (Бачка Паланка)
Feltöltő
Azonosító
197843
Forrás
postcards.hungaricana.hu
Feltöltve
2015.03.07. 11:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.07. 11:10
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 4 fotó

Műlap története

12.11.14. 13:54
Sila publikálta "Szent István szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.