Budapest, XI. kerület, Bogdánfy u. 7.
Archív képek

Budapest
XI. kerület, Bogdánfy u. 7.
Az Újbudai Humán Szolgáltató Központ (korábban óvoda) kertjében.

Felállítás1965

Berci
2008.06.10. 15:49
A közkedvelt, jól sikerült szobor alumíniumból készült, medence (a hatvanas években divatos, 'Nova' fantázianevű kerámiaburkolattal burkolva - ami egyszerűen csak összetört lapokat jelentett igazából) is tartozik hozzá, sőt zuhanyozót és ivókutat is építettek mellé.
Ády
2019.10.02. 19:14
Egy kis szösszenet, hogy nagy csönd van a frissen felállított szobrok körül.

"Tisztelt szerkesztőség!
Hol az új szobor?

— Nem tudja véletlenül, merre találom meg az új szobrot a lakótelepen? Egy kis elefántot ábrázol, az egyik játszótéren kell lennie. — Tizedszer tettem fel a kérdést a Lágymányosi lakótelepen, ott lakóknak és ott dolgozóknak, utcán és eszpresszóban. Mindenki törte a fejét, de senki sem tudott választ adni. Pedig a szobor — Miró Eszter alkotása —, már hetek óta ott áll az óvoda játszóterén, igaz, hogy kerítés mögött, de az utcáról is jól láthatóan s az eszpresszó 150 méterre van tőle. Nem túlzott közömbösség ez, amivel az új alkotásokat fogadják? Pedig megérdemlik a figyelmet. Bájos kis figura ez az elefánt is és a gyerekek a homokozóban, s a medencénél, amely mellett áll, birtokukba veszik a szobrot is, hiszen nekik készült. A gyerekek kaptak egy érdekes, szép játékot, és a szobor, mint művészi alkotás is megállja a helyét. Alkotója jó mesterségbeli tudással oldotta meg feladatát: a kialakulatlan esetlen állati test megmintázását, megőrizve friss báját, de elkerülve a giccs, a bájolgás buktatóit." [1]
Források:
[1 ]Magyar Nemzet, 1965. augusztus 13. (21. évfolyam, 190. szám)

Berci műlapja

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Kiselefánt alumíniumból, medencével.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7502
Feltöltve
2008.06.10. 15:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.06.10. 15:49
Kiselefánt alumíniumból, medencével.

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Figyelemreméltó az érdekes alakú medence is.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7503
Feltöltve
2008.06.10. 15:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.06.10. 15:49
Figyelemreméltó az érdekes alakú medence is.

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Nem állatkert.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7504
Feltöltve
2008.06.10. 15:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.06.10. 15:49
Nem állatkert.

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7505

Az egykori óvoda kertje.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7506

Szemből.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7507

Kiselefánt nagyban.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7508

Őszi napsütésben
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12890
Feltöltve
2009.01.03. 15:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.03. 15:15
Őszi napsütésben

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12891
Feltöltve
2009.01.03. 15:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.03. 15:16

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
237147
Feltöltve
2016.04.10. 17:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.04.10. 17:48

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
237203
Feltöltve
2016.04.10. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.10. 21:54

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
237204
Feltöltve
2016.04.10. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.10. 21:54

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
237205
Feltöltve
2016.04.10. 21:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.10. 21:55

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
237206
Feltöltve
2016.04.10. 21:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.10. 21:55

Archív fotók

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12562
Feltöltve
2008.12.26. 14:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.26. 14:37
Archív felvétel

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

MTI fotó - Fényes Tamás
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185713
Forrás
Budapest Folyóirat, 1966. szeptember
Évszám
1966
Feltöltve
2014.11.03. 15:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.11.03. 15:45
1966, Archív felvétel
MTI fotó - Fényes Tamás

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
203236
Forrás
facebook/ MrRetro Nosztalgia Klub
Feltöltve
2015.04.23. 18:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.04.23. 18:02
Archív felvétel

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
220073
Forrás
facebook.hu / Újbuda Anno Retro XI
Feltöltve
2015.10.06. 18:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.06. 18:17
Archív felvétel

"Kiselefánt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
278097
Forrás
facebook.hu / Újbuda Anno Retro XI
Feltöltve
2017.05.17. 13:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.05.17. 13:00
Archív felvétel
Összesen 19 fotó

Műlap története

22.10.07. 10:41
Megérintettem a "Kiselefánt" alkotást
21.09.15. 12:05
Megérintettem a "Kiselefánt" alkotást
21.03.04. 09:30
Megérintettem a "Kiselefánt" alkotást
20.05.26. 14:31
Megérintettem a "Kiselefánt" alkotást
19.10.02. 19:14
A Közösség megszavazta a Kiselefánt műlapon várakozó szerkesztést
19.03.18. 12:51
Megérintettem a "Kiselefánt" alkotást
18.12.01. 14:46
Megérintettem a "Kiselefánt" alkotást
18.06.03. 10:02
Megérintettem a "Kiselefánt" alkotást
18.04.21. 15:37
Megérintettem a "Kiselefánt" alkotást
18.01.01. 17:11
Megérintettem a "Kiselefánt" alkotást
17.08.11. 09:29
Megérintettem a "Kiselefánt" alkotást
17.05.17. 13:00
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
16.04.10. 21:55
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
16.04.10. 21:55
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
16.04.10. 21:54
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
16.04.10. 21:54
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
16.04.10. 17:48
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
16.02.29. 15:24
Megérintettem a "Kiselefánt" alkotást
15.10.06. 18:17
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
15.04.23. 18:02
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
14.11.03. 15:45
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
14.10.31. 15:09
A "Kiselefánt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.01.03. 15:16
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
09.01.03. 15:15
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
08.12.26. 14:37
1 új fotót töltöttem a "Kiselefánt" műlaphoz
08.06.10. 15:49
Berci publikálta "Kiselefánt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.