Pintér Gyula síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.
Archív képek

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
20/2 parcella, a Batthyányi mauzóleum mögött, jobb oldalon, szemben a Pucher síremlékkel.

Felállítás1929


lig
2012.10.31. 12:01
Pintér Gyula nagykereskedő síremlékét 1929-ben avatták fel. Az építészeti terveket Fischer Antal műépítész készítette hozzá.
A mészkő posztamensre carrarai márványból klasszikus kompozíciót faragott Ligeti Miklós. A kétalakos kompozíció egy fiatal párt ábrázol abban a pillanatban, mely minden embert utolér. Búcsúzni kell a szeretett személytől. A férfi vigasztalni igyekszik párját, de maga is meg van rendülve. Néznek le a sírba, ahol talán éppen most dönögnek a göröngyök.
Ha jól belegondolunk, bármily megrázó pillanat, könnyen lehet közhelyes, vagy ha túljátssza az alkotó, érzelgőssé válik és szétpukkad az egész.
Jelen esetben szó sincs ilyesmiről. A legtöbb szobrán látható dinamikus mozdultat, erős hatású gesztus helyett két teljesen nyugodt, a fájdalom mozdulatlanságától ellazult embert állít elénk. Testüket tógák alá rejti, hogy jobban lássuk, amint az arcukon tükröződik a pillanat szülte érzelem. Tehetetlen belenyugvás, értetlenség.
Még valami, hiszen amit eddig elmeséltem mindenki látja, ha van szeme. Amíg kerestem valami adatot Pintér Gyuláról, végignyálaztam egy sor régi újságot. Mindenszentek idején 1929-től jó évtizedig a legtöbb képeslap ezt a síremléket szerkesztette be az ünnep hangulatának megteremtéséhez. S ez azért jelent valamit.
Források:
Prohászka László: Ligeti Miklós, korabeli újságok

lig műlapja


Cím alapján hasonló

"Pintér Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
123046
Feltöltve
2012.10.31. 11:47
EXIF információk...
SAMSUNG TECHWIN CO., LTD. / Digimax A50 / KENOX Q2
ƒ28/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.10.31. 11:47

"Pintér Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
123047
Feltöltve
2012.10.31. 11:48
EXIF információk...
SAMSUNG TECHWIN CO., LTD. / Digimax A50 / KENOX Q2
ƒ28/10 • 1/210 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.10.31. 11:48

"Pintér Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
123048
Fotózva
2008. november
Feltöltve
2012.10.31. 11:49
EXIF információk...
SAMSUNG TECHWIN CO., LTD. / Digimax A50 / KENOX Q2
ƒ28/10 • 1/272 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.10.31. 11:49
2008. november

Archív fotók

"Pintér Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
123049
Forrás
ismeretlen újságkivágás
Feltöltve
2012.10.31. 11:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.10.31. 11:50
Archív felvétel
Összesen 4 fotó

Műlap története

19.04.06. 13:43
Megérintettem a "Pintér Gyula síremléke" alkotást
12.10.31. 12:01
lig publikálta "Pintér Gyula síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.