Budapest, V. kerület, Akadémia utca 6.

Budapest
V. kerület, Akadémia utca 6.
Az Akadémia utcában lévő Raiffeisen bankfiók galériájában, ahol...Teljes szövegAz Akadémia utcában lévő Raiffeisen bankfiók galériájában, ahol rendszeresen rendeznek időszaki kiállításokat. Harasztÿ István műve állandó darabja ennek a kiállítótérnek.Kevesebb szöveg

Felállítás2002


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Csuhai István
2012.10.28. 19:47
Harasztÿ István remek mobilszobra a Raiffeisen Bank műgyűjteményébe tartozik, eredetileg 2000-ben készült, és rá két évre állították fel azon a helyen, az Akadémia utcai bankfiók kiállítótérként funkcionáló kamara-galériájában, ahol azóta is áll. Az igen eredeti és egyedi belső tervezésű bankfiókban a mű tökéletes szimbiózisba került közvetlen környezetével - ha erre lenne lehetőség, kicsivel nagyobb tér talán még jobbat tenne neki. Nagy öröm számomra, hogy végre találtam feltöltetlen szobrot Harasztÿ Istvántól, közismert becenevén Édeskétől, aki több évtizede kompromisszumokat, engedményeket semmilyen formában nem ismerő, a komoly dolgokban karakán, a nem komolyakban ironikus szereplője a kortárs képzőművészetnek. Kevés köztéri alkotása közül néhányat vandálok, fémgyűjtők, más egyebek pusztítottak el, pedig ezek a többnyire mozgó szobrok érdekes színfoltjai lehetnének Magyarország köztereinek. Ez a körülményei miatt jól védett szobor is mozog (anyagai között a műleírások megemlítik az elektronikát), sajnálatos módon azonban a fényképezés idején nem volt bekapcsolva.

"Nem köztéri" kategóriába jelöltem, de a bankfiók és a galéria nyitvatartása alatt szabadon látogatható.
További linkek
A művész egy másik munkájának társaságában:
http://www.flickr.com/photos/i_csuhai/3637772445/in/pool-1290344@N24/



Cím alapján hasonló

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Távoli nézet: a szobor a kiállítótér szintjére levezető csigalépcső mellett áll.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122712
Feltöltve
2012.10.28. 19:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:02
Távoli nézet: a szobor a kiállítótér szintjére levezető csigalépcső mellett áll.

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122713
Feltöltve
2012.10.28. 19:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:03

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122714
Feltöltve
2012.10.28. 19:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:04

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122715
Feltöltve
2012.10.28. 19:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:14

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122716
Feltöltve
2012.10.28. 19:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:16

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122717
Feltöltve
2012.10.28. 19:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:18

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122718
Feltöltve
2012.10.28. 19:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/20 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:19

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122719
Feltöltve
2012.10.28. 19:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:20

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122720
Feltöltve
2012.10.28. 19:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:21

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122721
Feltöltve
2012.10.28. 19:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:22

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122722
Feltöltve
2012.10.28. 19:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:24

"Ez nem piskóta!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122723
Feltöltve
2012.10.28. 19:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.28. 19:25
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.06.03. 11:15
Megérintettem az "Ez nem piskóta!" alkotást
12.10.28. 19:47
Csuhai István publikálta "Ez nem piskóta!" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.