Apor Vilmos síremléke

Győr, Káptalandomb
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Boldog Apor Vilmos püspök, vértanú síremléke
Angol cím:Vilmos Apor tumb

Győr
Káptalandomb
A győri székesegyház Héderváry kápolnájában áll a síremlék.

Felállítás1948

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2013.07.22. 00:06
A Héderváry kápolnában álló síremlék főoldalán a középen elhelyezett családi címer mellett balról és jobbról, három-három domborművet faragott a szobrász. A jelenetek a vértanú püspök életéből vett részletek. A hatból egy nincs mellékelve képen, mert az nagyon bemozdult. Aki járt már a kápolnában, az tudja, mennyire sötét van ott szinte mindig, így fotózni meglehetősen nehéz.

Apor Vilmos 1918 és 1941 között Gyula városplébánosa volt. Miután XII. Pius pápa kinevezte őt Győr megyéspüspökévé, új tisztségét 1941. március 2-án foglalta el. Győr első nagyerejű bombázását követően, majd a német megszállás után tömegével fogadta be az ún. püspökvárba a bombakárosultakat és a menekülőket, köztük zsidókat. Mindszenty Józseffel együtt fellépett a zsidóüldözések ellen, személyesen járt el a nyilas belügyminiszternél, sőt a Gestapo-nál. A vörös hadsereg katonái többször behatoltak a püspökvárba, ezek közül az 1945. nagypénteki bizonyult végzetesnek. A női becsület védelmében egy orosz katona súlyosan megsebesítette, és az orvosi segítség ellenére április 2-án, Húsvétvasárnap meghalt.

1945. április 4-én temették el ideiglenesen a karmeliták rendházának kriptájában. Utóda, Papp Kálmán megyéspüspök 1945–1948 között a Szentháromság kápolnában elkészíttette szarkofágját, de az április 24-re tervezett temetést a belügyminisztérium betiltotta.
Apor püspököt végleges sírjába, a képeken látható vörös márványból készült tumbába, Pataky Kornél megyéspüspök helyezte el 1983. május 23-án.
II. János Pál pápa Apor Vilmost 1997. november 9-én a boldogok közé emelte.

A szarkofág kb. 160–180 cm magas, és több mint két méter hosszú. A kápolnában elég szűk hely jutott a síremléknek. A mindig sok, friss virágtól elég nehéz megközelíteni, és megnézni részletesen az alkotást.
Források:
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,478,0,0,1,0
További linkek
A székesegyházról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91ri_bazilika
A püspökről: http://gyor.egyhazmegye.hu/egyhazmegyenk/tortenet/boldog-apor-vilmos-puspok
http://www.katolikus.hu/szentek/apor.html

Boldog Apor Vilmos vértanú:
-https://www.magyarkurir.hu/hirek/boldog-apor-vilmos-puspok-vertanu
-https://mindszentyalapitvany.hu/szentte-avatas/magyar-boldogok/boldog-apor-vilmos-puspok-es-vertanu
Eszes Beáta
2018.05.14. 12:32
Javítás a temetés szakaszhoz: Apor Vilmos ünnepélyes újratemetetését 1948. november 24-ére tervezték a győri székesegyházban, végső nyugalomra a Szent László-kápolnában helyezték volna el. A temetés elmaradásáról 21-én táviratozott Kálmán püspök.
Forrás: Egri Főegyházmegyei Levéltár, Eposcopi Hungariae, 6430/1948.
Források:
Egri Főegyházmegyei Levéltár, Eposcopi Hungariae, 6430/1948.

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Falkép

Cím alapján hasonló

"Apor Vilmos síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
143586
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2013.07.21. 19:04
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.07.21. 19:04
2012. október

"Apor Vilmos síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
143587
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2013.07.21. 19:05
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.07.21. 19:05

143593
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2013.07.21. 19:14

TundeK62 13.07.21. 19:14

143588

143591
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2013.07.21. 19:10
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.07.21. 19:10
2012. október

"Apor Vilmos síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
143592
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2013.07.21. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.07.21. 19:11
2012. október

"Apor Vilmos síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
143596
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2013.07.21. 19:15
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.07.21. 19:15

143594
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2013.07.21. 19:14
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.07.21. 19:14
2012. október

"Apor Vilmos síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
143595
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2013.07.21. 19:15
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.07.21. 19:15
2012. október

"Apor Vilmos síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
143597

143599
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2013.07.21. 19:17

TundeK62 13.07.21. 19:17

143598

250149
Feltöltve
2016.08.18. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/8 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.18. 00:42

"Apor Vilmos síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
508172
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2022.11.09. 18:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ35/10 • 1/1 • 18mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.09. 18:19
2011. március

"Apor Vilmos síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
509227
Feltöltve
2022.11.20. 19:19
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/9 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.20. 19:19

"Apor Vilmos síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
509228
Feltöltve
2022.11.20. 19:19
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/8 • ISO1600

509229
Feltöltve
2022.11.20. 19:19
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/25 • ISO800

509230
Feltöltve
2022.11.20. 19:19
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/25 • ISO640

509231

535444
Feltöltve
2023.08.11. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/30 • 3.6mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.11. 09:24
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.08.11. 09:24
1 új fotót töltöttem az "Apor Vilmos síremléke" műlaphoz
23.05.25. 11:33
Megérintettem az "Apor Vilmos síremléke" alkotást
22.11.25. 21:15
Az "Apor Vilmos síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.25. 21:14
Az "Apor Vilmos síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.20. 19:19
5 új fotót töltöttem az "Apor Vilmos síremléke" műlaphoz
22.11.09. 18:19
1 új fotót töltöttem az "Apor Vilmos síremléke" műlaphoz
18.11.02. 17:06
Megérintettem az "Apor Vilmos síremléke" alkotást
17.12.15. 11:53
Megérintettem az "Apor Vilmos síremléke" alkotást
13.07.22. 00:06
TundeK62 publikálta "Apor Vilmos síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.