Szabadbattyán, Csíkvár tér 1.

Szabadbattyán
Csíkvár tér 1.
Az emlékmű a Polgármesteri Hivatal előtti kis parkban található.

Felállítás2008. október 23.

Somogyi Imre (kőfaragó)

Aerdna
2012.10.23. 17:38
2008. október 23-án Szabadbattyánban 56-os emlékmű felállítására került sor.

Az avatóünnepség a Művelődési Házban kezdődött megemlékezéssel, majd fáklyás felvonulással érkeztek meg az ünnepség résztvevői az Árpád utcán végighaladva a Csíkvár térre, a Polgármesteri Hivatal elé. Az avatáson beszédet mondott Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés akkori elnöke, majd az emlékművet Borsó Pál akkori polgármester avatta fel. Mayer László katolikus plébános szentelte fel, és Pintézné Koczó Zsófia református tiszteletes pedig megáldotta az emlékművet. Az ünnepség koszorúzással fejeződött be.

Az emlékmű márványtábláján az 56-os forradalom jelképe, a lyukas zászló került megjelenítésre, felirata: 1956 emlékére.

A márvány táblán kisebb tábla látható, melynek felirata: Állíttatta 2008-ban Szabadbattyán Nagyközség Önkormányzata.
Források:
http://fmh.hu/kozelet/20081027_mint_csillag_a_mindensegbol

Blogbejegyzések a műlapról
Szabadbattyán
Aerdna blogja @ 2013.11.10. 15:50
2010-ben dolgozatot írtam Szabadbattyánról. Most, némileg kiegészítve közzé teszem. Bevezető Szabadbattyán nagyközség Fejér megyében található, délnyugati irányban 10 km-re Székesfehérvártól, a megyeszékhelytől. Szabadbattyán területe már az őskorban is lakott terület volt,...

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"56-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Imre (kőfaragó)
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
121995
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2012.10.23. 17:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.23. 17:26
2010. március

"56-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Imre (kőfaragó)
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
121996
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2012.10.23. 17:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.23. 17:27
2010. március

"56-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Imre (kőfaragó)
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
121997
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.10.23. 17:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.23. 17:28
2005. január

"56-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Imre (kőfaragó)
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
121998

121999

122000
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.10.23. 17:29

Aerdna 12.10.23. 17:29
2005. január

"56-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Imre (kőfaragó)
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
122001

123307
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.11.02. 15:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.11.02. 15:57
2005. január

"56-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Imre (kőfaragó)
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
123308
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.11.02. 15:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.11.02. 15:58
2005. január

"56-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Imre (kőfaragó)
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
123311
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.11.02. 15:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.11.02. 15:58
2005. január
Összesen 10 fotó

Műlap története

12.10.23. 17:38
Aerdna publikálta "56-os emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.