Eger, Ifjúság utca 2.

Angol cím:Erzsébet Szilágyi

Eger
Ifjúság utca 2.
A Szilágyi Erzsébet Gimnázium épülete előtt, a parkban áll.

Felállítás2002


TundeK62
2012.10.19. 09:05
Miközben tegnap délután baktattam kifelé Eger déli részébe, hogy megkeressem ezt a szobrot, természetesen, stílusosan, a Mátyás király úton kellett mennem. Érzékeltetésként, hogy mennyire kint van a városközpontból az iskola; mögötte már szántóföldek, szőlőültetvények vannak a térképem szerint. Viszont szép napsütéses idő volt, csak addigra már majd húsz kilométert gyalogoltam aznap. Meglehetősen lestrapáltan érkeztem meg az iskolához. Gyerek, diák nem volt a környéken, így teljes lelki nyugalommal fotóztam le a névadó ötnegyedes életnagyságú portrészobrát. A talapzat 160 cm magas, mészkőből készült.
Szilágyi Erzsébetről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szil%C3%A1gyi_Erzs%C3%A9bet

A mellékelt linken az egyéb infóknál iskolatörténetet lehet olvasni. Az intézményt 1954-ben hozták létre, tehát 2004-ben voltak ötven évesek. A szobrot a Lektorátus anyagában, a 2002-ben felállított alkotások között találtam meg.
Az oktatási intézmény teljes, hivatalos neve: Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium (Eger)
Források:
http://szilagyi-eger.hu/3/index.php/iskolankrol/iskolank-tortenete

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Szilágyi Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
121630
Feltöltve
2012.10.18. 23:11
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.18. 23:11

"Szilágyi Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
121631
Feltöltve
2012.10.18. 23:12
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.18. 23:12

"Szilágyi Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
121632
Feltöltve
2012.10.18. 23:12
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.18. 23:12

"Szilágyi Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
121633
Feltöltve
2012.10.18. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.18. 23:13

"Szilágyi Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
121634
Feltöltve
2012.10.18. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.18. 23:13

"Szilágyi Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
121636
Feltöltve
2012.10.18. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.18. 23:14

"Szilágyi Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
121637
Feltöltve
2012.10.18. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.18. 23:15
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.11.07. 09:34
Megérintettem a "Szilágyi Erzsébet" alkotást
17.02.17. 23:12
A "Szilágyi Erzsébet" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.10.19. 09:05
TundeK62 publikálta "Szilágyi Erzsébet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.