Mikes János mellszobra

Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc), Baróti Szabó Dávid u.

Alternatív, helyi címek:Gróf Mikes János püspök mellszobra

A Szent Miklós plébániatemplom és a plébánia közti zöldövezeten.

Avatás2011. június 7.
Avatás1937

Sántha Imre Géza
2012.11.21. 22:53
Gróf Mikes János püspök (1876–1945) a magyar katolikus egyház egyik közismertebb személyisége, aki mind a társadalmi életben, mind a politikában, mind pedig lelkipásztori munkájában jelentőset hagyott hátra. A későbbi püspök tevékeny papi pályájának egy szakaszát 1906-1911 között itt, a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébániatemplomban szolgálta, ő építtette a mostani Tamási Áron Gimnázium patinás, szecessziós épületét, támogatta a kultúrát. 1911 -ben nevezték ki szombathelyi megyéspüspöknek.
Az 1930-as években a püspök több nyarat is Sziciliában (Taorminában) töltött. Ott ismerkedett meg Enrico Licari szobrásszal, aki ennek a szobornak az eredetijét mintázta róla, melynek bronzba öntött változatát előbb a szombathelyi Szent Quirinus plébánián, majd 2015-ben a Székesegyház Szent István kápolnájában helyezték el. E másolat hátodalán is olvasható az "E Licari Taormini 1937" felirat. A szobor készüléséről és a szombathelyi első felállításáról a korabeli helyi sajtó is beszámolt.
A székelyudvarhelyi szoboravatásról megjelent híranyagban csak a helyi öntőmester Lázár Imre nevét említik (több helyen tévesen, mint a szobor alkotóját írják le). A szobor egy újabb másolatát a neves püspök szülőfalujában, a háromszéki Zabolán avatták fel 2012 őszén.
Források:
https://www.martinus.hu/megyespuspokok/5041/zabolai-mikes-janos-grof-1911-1935
További linkek
http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=52005
http://www.vasarnap.katolikhos.ro/25-szam-2011-junius-19/196-panorama/390-vajon-miert-allitanak-egy-mikes-leszarmazottnak-szobrot-szekelyudvarhelyen.html
http://uh.ro/itthon/kozelet/6657-ket-szobrot-avattak-a-szent-miklos-hegyi-romai-katolikus-plebanian

Cím alapján hasonló

"Mikes János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
121228
Feltöltve
2012.10.14. 15:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ56/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.10.14. 15:23

"Mikes János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
121229
Feltöltve
2012.10.14. 15:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ42/10 • 1/200 • ISO400

121230
Feltöltve
2012.10.14. 15:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ33/10 • 1/40 • ISO110

121231
Feltöltve
2012.10.14. 15:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ33/10 • 1/40 • ISO250

121232
Feltöltve
2012.10.14. 15:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/80 • ISO80

121233
Feltöltve
2012.10.14. 15:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ33/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.10.14. 15:23

"Mikes János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
121234
Feltöltve
2012.10.14. 15:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ33/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.10.14. 15:24

"Mikes János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
151425
Feltöltve
2013.11.10. 08:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/75 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.11.10. 08:12

"Mikes János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
151426
Feltöltve
2013.11.10. 08:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.11.10. 08:12
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.07.22. 19:25
Megérintettem a "Mikes János mellszobra" alkotást
20.10.16. 21:58
A "Mikes János mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.22. 16:09
A "Mikes János mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.21. 22:53
Sántha Imre Géza publikálta "Mikes János mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.