Leiningen-Westerburg Károly

Veresegyház, Széchenyi tér.

Veresegyház
Széchenyi tér.
A Széchenyi dombon, a Széchenyi téri emlékparkban.

Felállítás2012. október 6.

ocsovai andrás
2012.10.07. 01:50
Veresegyházán október 6-án - évente - egy szobor felállításával emlékeznek meg a 49-es megtorlás áldozatairól. Így történt ez ebben az évben is. Negyedikként Altleiningeni gróf Leiningen-Westerburg Károly Ágost honvéd vezérőrnagy mellszobra készült el és adott alkalmat a helyi megemlékezésre. A városban korábban úgy határoztak, hogy emlékparkot hoznak létre és a felállítandó szobrokat a helyben lakó művészek készítik el. Idén Konkoly György avatta alkotását. A művész tiszteletdíját felajánlotta a város javára.

Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Ilbenstadt, 1819. április 11. – Arad, 1849. október 6, nagy múltú német család császári-katona fia. Házasságával Délvidékre kerülésekor még nem tud magyarul. A tavaszi hadjárat idején 'magyarul' buzdítja sikereiért új hadi-zászlóval kitüntetett zászlóalját. (fia által megjelentetett naplójában rögzített írásmód szerint) :

„Bajtársok Tekintsetek ezzen új és magyar színekkel díszlő zászlóra. Nincs üdő hoszu szora, nincs üdő, hogy szokott ceremóniával avatossam bé ezen zászlott, hanem itten az isten szabad ege alatt ünepélyes esküdt teszünk, hogy utolsó csep vérünkig védelmezni és előlobogása alatt hazánkat megmenteni és szabadságunkat biztosítani fogjuk. Eljen a haza, eljen a szabadsag.”

A mellszobrot alkotó Veresegyházán élő szobrász restaurátor néhány más munkája:
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum szobrainak és a református kőkertjének restaurálása.
A Szépművészeti Múzeum 'Az évszak műtárgya' Nero császárt ábrázoló mellszobrának, valamint a Kisfiú astragalosszal márványszobor társ-restaurálása.

Ezekről itt olvashatsz:

http://www.magyarmuzeumok.hu/targy/832_nero_csaszar_mellszobra
http://www.moksha.hu/art/kisfiu-astragalosszal/

Kapcsolódó
Török Ignác
Kapcsolódó
Lázár Vilmos
Kapcsolódó
Batthyány Lajos
Kapcsolódó
Dessewffy Arisztid
Kapcsolódó
Pöltenberg Ernő
Kapcsolódó
Aulich Lajos
Kapcsolódó
Kiss Ernő
Kapcsolódó
Láhner György
Kapcsolódó
Schweidel József
Kapcsolódó
Knézich Károly
Kapcsolódó
Vécsey Károly
Kapcsolódó
Damjanich János

Cím alapján hasonló

"Leiningen-Westerburg Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
120569
Feltöltve
2012.10.06. 20:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.10.06. 20:50

"Leiningen-Westerburg Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
120570

120571
Feltöltve
2012.10.06. 20:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.10.06. 20:51

"Leiningen-Westerburg Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
120572

120573
Feltöltve
2012.10.06. 20:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ460/100 • 1/210 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.10.06. 20:51

"Leiningen-Westerburg Károly" c. alkotás fotói

Az alkotó művész családja körében az avatás után. 2011-ben Veress Enéh Erzsébet asszony Török Ignác szobrát mintázta meg az épülő emlékhely részére. Lásd a 16152 számú lapot.
Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
120577
Évszám
2011
Feltöltve
2012.10.06. 20:59
Képinfó
Alkotó a képen
(Konkoly György)

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.10.06. 20:59
2011
Az alkotó művész családja körében az avatás után. 2011-ben Veress Enéh Erzsébet asszony Török...Teljes szövegAz alkotó művész családja körében az avatás után. 2011-ben Veress Enéh Erzsébet asszony Török Ignác szobrát mintázta meg az épülő emlékhely részére. Lásd a 16152 számú lapot.Kevesebb szöveg

"Leiningen-Westerburg Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
412005
Feltöltve
2020.08.02. 17:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.08.02. 17:27

"Leiningen-Westerburg Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
412006

412007
Feltöltve
2020.08.02. 17:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.08.02. 17:27

"Leiningen-Westerburg Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
412008
Feltöltve
2020.08.02. 17:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.08.02. 17:27

"Leiningen-Westerburg Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
412009
Feltöltve
2020.08.02. 17:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.08.02. 17:27

"Leiningen-Westerburg Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
412010
Feltöltve
2020.08.02. 17:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

412011

412012

Összesen 14 fotó

Műlap története

20.08.02. 17:27
8 új fotót töltöttem a "Leiningen-Westerburg Károly" műlaphoz
12.10.07. 01:50
ocsovai andrás publikálta "Leiningen-Westerburg Károly" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.