Budapest, III. kerület, Árpád fejedelem útja 94.

Alternatív, helyi címek:Aquincumi mozaik

Budapest
III. kerület, Árpád fejedelem útja 94.
A szálló -1. emeletén található un. Mozaik teremben

Felállítás1991

Pólya József (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.09.30. 23:40
Szokás szerint egy másik, sajnos jelzés nélküli alkotás beazonosításával foglalkoztam. Stílusjegyek azonosságát kutattam, amikor rájöttem, hogy itt szemben, a óbudai partoknál álló egykori Aquincum Hotel, mai nevén Hotel Ramada rejteget egy mozaikot a következetesen nonfiguratív formavilággal dolgozó alkotótól.

'Művei a kezdetektől nonfiguratívak, az absztrakció híve maradt mindvégig. Munkáin az erőteljes kék, zöld és barna színvilág mellett megjelenő sárga mindig dominánssá vált. Mozaikjaihoz kikevertette a színeket, a kerámiára pedig meglévő terv alapján kézzel festett.' (Artportal, Sinóros Szabó Katalin) http://artportal.hu/lexikon/muveszek/polya-jozsef

Átnézve a művész elérhető alkotásait, nekem a fent idézettől eltérő benyomásom támadt. Fiatalabb éveiben élénk színek jellemezték műveit és a leírásból elmaradt a sokszor meghatározó piros szín említése.
Úgy tűnik, a kor előrehaladtával a színek 'lenyugodtak', ezen az alkotáson inkább a fénnyel való játék formálja a képet, fokozza az absztrakciót.

Az alkotás mindenképpen kötődik a helyhez, ahová készült. Nonfiguratív, de látni vélem a földet, a benne rejlő energiát, az ásványokat/kristályokat, a változó rétegeket,. A középpontban lévő földenergia sugárzó fényességgel áramlik felfelé, és onnan – szinte szárnyakat formázva – két irányba.

Ez a mozaik információim szerint a művész életművének utolsó darabja volt.

Kapcsolódó
Kerámia

Cím alapján hasonló

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pólya József (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120012
Feltöltve
2012.09.28. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.09.28. 20:27

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pólya József (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120013
Feltöltve
2012.09.28. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.09.28. 20:27

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pólya József (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120015
Feltöltve
2012.09.28. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.09.28. 20:28

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pólya József (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120017
Feltöltve
2012.09.28. 20:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.09.28. 20:29

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pólya József (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120016
Feltöltve
2012.09.28. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.09.28. 20:28

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pólya József (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120014

120018
Feltöltve
2012.09.28. 20:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.09.28. 20:30

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pólya József (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120019
Feltöltve
2012.09.28. 20:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

120020

304371
Feltöltve
2018.02.21. 18:12
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/17 • ISO300

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.21. 18:12

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pólya József (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304372
Feltöltve
2018.02.21. 18:12
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100

304373
Feltöltve
2018.02.21. 18:12
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.21. 18:12

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pólya József (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304374
Feltöltve
2018.02.21. 18:12
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/17 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.21. 18:12

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pólya József (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304375
Feltöltve
2018.02.21. 18:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/17 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.21. 18:13
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.02.21. 18:13
1 új fotót töltöttem a "Mozaik" műlaphoz
18.02.21. 18:12

18.02.21. 14:38
Megérintettem a "Mozaik" alkotást
12.09.30. 23:40
Göröntsér Vera publikálta "Mozaik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.