Centenáriumi-emlékmű

Visegrád, Széchenyi tér

Visegrád
Széchenyi tér
A tér közepén áll.

Avatás1965
Avatás1948. szeptember 8.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2012.12.02. 23:45
Leírás innen: http://www.visegrad.hu/content/vishirek/vh2008.pdf
Visegrád újság 2008, szeptemberi száma Írta: Scheili Béla:

"1948-ban az 1848/49. évi dicső szabadságharc tisztelgő megemlékezéséből Visegrád is kivette részét. A centenáris évfordulóra az országos felhíváshoz csatlakozva, a helyi Nemzeti Bizottság kezdeményezésére emlékművet emelt. Az emlékművet akkor Visegrád templomterén, pontosabban a Rév utca tengelyében, ,,élével” a Duna felé, a Fő utca járdájától kb. 3–4,5 méterre állították fel. A témát érintő megmaradt levéltári anyagokból, a Pest Megyei Levéltárban sajnos nem derült ki, hogy az emlékművet ki tervezte. Az viszont bizonyos, hogy Nádler Jakab kőműves (apám unokaöccse) építette fel. Akkurátus munkáját ugyanis nem egyszer, órák hosszat bámultam nagy kíváncsisággal, Visegrádon nyaraló 11 éves gyerekként.
A község jegyzőségének 1760/1948. szeptember 3-án kelt meghívóiból kiderült, hogy az avatóünnepségre szeptember 8. napján délelőtt 11 órakor került sor. (Az ünnepi beszédet feltehetőleg Nagy Bódog országgyűlési képviselő, Visegrád Nemzeti Bizottságának elnöke tartotta.)Az ünnepségre meghívót kaptak: a miniszterelnök (Dinynyés Lajos), a főispán és az alispán úr, államtitkárok, a demokratikus pártok (Magyar Dolgozók Pártja, Független Kisgazda Párt és a Nemzeti Paraszt Párt) vezetősége, a Szabadságharcos Szövetség, a szomszédos községek elöljáróságai és több magánszemély. Benke József vezetőjegyző a Járási Rendőrkapitányságot (Szentendre) arra kérte, hogy az ünnepség idejére a Fő utca forgalmát az ünnepség helyét a Zách Klára közön és a Széchenyi utcán keresztül irányítsa el. (Tudni való, hogy a 11. sz.-ú országút akkor még a Fő utcán keresztül vezetett; a Duna-partra csak 1964 körül lett ,,kihelyezve”.)
Az avatás rendezői az ünnepségre az érdeklődő lakosságot és a meghívottakat beleszámítva mintegy 1500–2000 személy jelenlétére számítottak, ezért a rendőrséget megfelelő járőrszolgálat biztosítására is kérték. A járási főjegyzőnek írt sorokból az is kitűnik, hogy a Nemzeti Bizottság döntése értelmében politikai vonatkozásoktól mentesen kerül az ünnepség megrendezésre, és utána a vendégek ünnepi ebédre hivatalosak.
Ami az emlékmű-avatóünnepség politikai vonatkozásoktól mentességét illeti: feltehetőleg – és ezt szívből remélem, hogy akkor még valóban úgy, a demokrácia jegyében, politikai sárdobálásoktól mentesen, kizárólag a szent szabadságharcot dicsőítve zajlott le.
Ám egy érdekességet hadd említsek meg: az adott időben – két nappal a szóban forgó ünnepség előtt, 1948. szeptember 6-án közzétették a belügyminiszter (Kádár János) 288009/1948. sz. rendeletét az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) felállításáról.
Később, 1964/65. körül a centenáris emlékművet a Rév utcából át kellett helyezni új, a mai helyére, a Széchenyi térre, mivel a Duna-parton futó új, 11. sz.-ú országútról jövő, a várba vezető Panoráma út létrehozásával (1965) megnövekedett forgalmat akadályozta volna. Az új helyzet következtében két emlékmű nyújt egymásnak oltalmat: a Millenniumi és a centenáris.
Scheili Béla (Budapest)"

Az emlékművön nincs szobrászati alkotás, de ott áll, és gyanítom, még sokáig ott is fog állni Visegrád egyik terén. Nincs útba senkinek, mert egy félreeső helyre tették: és legalább van egy tér, ahol március 15-én ünnepelhetnek a helyiek.

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Centenáriumi-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119990
Feltöltve
2012.09.28. 17:19
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 17:19

"Centenáriumi-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119991
Feltöltve
2012.09.28. 17:19
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 17:19

"Centenáriumi-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119992
Feltöltve
2012.09.28. 17:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 17:20

"Centenáriumi-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119993
Feltöltve
2012.09.28. 17:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 17:20

"Centenáriumi-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119994
Feltöltve
2012.09.28. 17:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 17:20

"Centenáriumi-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
227995
Feltöltve
2015.12.29. 21:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.29. 21:52

"Centenáriumi-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
227996
Feltöltve
2015.12.29. 21:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.29. 21:53

"Centenáriumi-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
227997
Feltöltve
2015.12.29. 21:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ37/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.29. 21:54

"Centenáriumi-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
227998
Feltöltve
2015.12.29. 21:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.29. 21:55

"Centenáriumi-emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
227999
Feltöltve
2015.12.29. 21:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.29. 21:55
Összesen 10 fotó

Műlap története

15.12.29. 21:55
1 új fotót töltöttem a "Centenáriumi-emlékmű" műlaphoz
15.12.29. 21:55
1 új fotót töltöttem a "Centenáriumi-emlékmű" műlaphoz
15.12.29. 21:54
1 új fotót töltöttem a "Centenáriumi-emlékmű" műlaphoz
15.12.29. 21:53
1 új fotót töltöttem a "Centenáriumi-emlékmű" műlaphoz
15.12.29. 21:52
1 új fotót töltöttem a "Centenáriumi-emlékmű" műlaphoz
12.12.02. 23:45
TundeK62 publikálta "Centenáriumi-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.