Reményik Sándor mellszobra

Kolozsvár (Cluj-Napoca), 1989 december 21 ú.

Kolozsvár (Cluj-Napoca)
1989 december 21 ú.
A főtér északkeleti sarkán lévő magyar evangélikus püspökség udvarán.

Felállítás2000. augusztus 27.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sántha Imre Géza
2012.10.16. 20:20
A neves erdélyi költő Reményik Sándor (1890-1941) születésének 110-ik évfordulóján rendezett emlékünnepség keretén belül avatták fel mellszobrát a főtér közelében lévő evangélikus templom illetve püspökség udvarán. A lírai transzilvanizmust képviselő Reményik evangélikus felekezetű volt, és az itt álló templomot is többször látogatta.
Kolozsvári jogi tanulmányait szembetegsége miatt nem fejezte be, 1916-tól csak az irodalomnak élt, 1921-től a Pásztortűz c. lap főszerkesztője lett. A két világháború közötti, kissebségbe került erdélyi magyarság egyik érzékeny, a nemzeti öntudatot előtérbe helyező költőjévé vállt. 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja volt, 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjat kapott. 1941-ben posztumusz a MTA nagydíjával ismerték el munkásságát. Munkásságát a szocializmus éveiben teljesen mellőzték, költeményeinek reneszánsza 1990-től indult új útra.
Ezt a mellszobrát Vágó Gábor (1894-1968) kolozsvári majd később Szegeden élt művész, még a költő életében megmintázta, de csak utólag lett a gipszplasztika bronzba öntve és kültérben elhelyezve.
Források:
Makkai József: Akik a lángot tovább adják. Szabadság (Kolozsvár), XII/200 szám. 2000 augusztus 28.
További linkek
https://www.eternus.hu/szerzo/Remenyik_Sandor
http://udvardy.adatbank.transindex.ro/index.php?action=nevmutato&nevmutato=V%C3%A1g%C3%B3%20G%C3%A1bor

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Reményik Sándor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
119357
Feltöltve
2012.09.21. 16:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ47/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.21. 16:56

"Reményik Sándor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
119358
Feltöltve
2012.09.21. 16:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ98/10 • 1/160 • ISO80

119359
Feltöltve
2012.09.21. 16:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ45/10 • 1/640 • ISO80

119360
Feltöltve
2012.09.21. 16:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ36/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.21. 16:56
Összesen 4 fotó

Műlap története

18.05.10. 18:48
Megérintettem a "Reményik Sándor mellszobra" alkotást
14.11.18. 18:57
A "Reményik Sándor mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.18. 17:26
A "Reményik Sándor mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.10.16. 20:20
Sántha Imre Géza publikálta "Reményik Sándor mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.