Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére

Győr, Szauter Ferenc utca 12.

Alternatív, helyi címek:A hazáért meghalt hősök és áldozatok emlékére

Győr
Szauter Ferenc utca 12.
Nádorvárosi köztemető

Felállítás1991. november 2.

Nem köztéri:Temető, sírkert
RTamas
2012.09.18. 18:00
Felül letarolt, megmunkálatlan felületűnek tűnő kőtömegből öt egymáson szabályosan elcsúsztatva fekvő stilizált emberalak fordul alá törésvonalszerűen. A temető egyik fő helyén található, a négy égtáj kövei által közrefogott kompozíció többféleképpen értelmezhető: egymáson fekvő emberhalmot, sírból kitörő vagy éppen sírba alácsapó hullámokat, esetleg egymásra halmozott fejfákat is beleláthatunk. A Deim Pál fő motívumaként használt, a test arányait és alakját követő bábu forma jelenik meg az emlékműben, melynek alapjául egy 1972-ben készült kisplasztikája szolgált. A szentendrei művész nyilvánvalóan a rendszerváltás utáni első ciklus győri polgármestere, a neves műgyűjtő, jelentős Deim-gyűjteménnyel rendelkező Kolozsváry Ernő felkérésére készítette az alkotást. Az első, 1990-es síremléktervekben a művész még erős színeket alkalmazott: a fekete kőtömb mellett (vér)vörös hullámok csapkodnak. Az emlékművet 1991-ben, a halottak napjára adták át.

(Forrás: Orbánné Horváth Márta: Győri emlékhelyek és köztéri alkotások. Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár. Győr, 2006.)
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/deim-pal
http://www.artendre.hu/html/deimpa.html
A mű előképéül szolgáló kisplasztika:
http://www.kieselbach.hu/alkotas/minden-ertelmetlenul-meghalt-ember-emlekere_16326

RTamas műlapja

Cím alapján hasonló

"Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118988
Feltöltve
2012.09.17. 23:00
EXIF információk...

ƒ30/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.09.17. 23:00

"Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118992
Feltöltve
2012.09.17. 23:01
EXIF információk...

ƒ28/10 • 1/90 • ISO80

RTamas 12.09.17. 23:01

118987
Feltöltve
2012.09.17. 22:59
EXIF információk...

ƒ30/10 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.09.17. 22:59

"Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118993
Feltöltve
2012.09.17. 23:02
EXIF információk...

ƒ28/10 • 1/90 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.09.17. 23:02

"Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118991
Feltöltve
2012.09.17. 23:01
EXIF információk...

ƒ33/10 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.09.17. 23:01

"Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118990
Feltöltve
2012.09.17. 23:00
EXIF információk...

ƒ30/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.09.17. 23:00

"Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118995
Feltöltve
2012.09.17. 23:02
EXIF információk...

ƒ28/10 • 1/125 • ISO80

118989
Feltöltve
2012.09.17. 23:00
EXIF információk...

ƒ30/10 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.09.17. 23:00

"Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118994
Feltöltve
2012.09.17. 23:02
EXIF információk...

ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.09.17. 23:02

"Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
141863
Feltöltve
2013.06.29. 19:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ8
ƒ32/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borbély Tamás 13.06.29. 19:09
Összesen 10 fotó

Műlap története

13.06.29. 19:09
1 új fotót töltöttem a "Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére" műlaphoz
12.09.18. 18:00
RTamas publikálta "Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.