Az írás története – csempefal

Kaposvár, Csokonai Vitéz M. u. 4.

Kaposvár
Csokonai Vitéz M. u. 4.
Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár földszinti előadótermében.

Felállítás1963

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Steinerné Hófer Erzsébet
2012.09.15. 17:30
'A kaposvári Megyei és Városi Könyvtár Somogy megye leggazdagabb állományú nyilvános könyvtára, közművelődési könyvtárainak hálózati központja.
A krónikás szerint 1825-ben Festetics László gróf 1000 forintot adományozott a nemes vármegye kebelén felállítandó, a nemzeti nyelv és művelődés csinosodására szolgáló 'olvasó intézet' javára.
Az alapítással egy időben könyvvásárló bizottság alakult, melynek illusztris tagja volt Berzsenyi Dániel is, aki nemcsak mint tanácsadó jeleskedett, de egyik leghűségesebb olvasója is volt a könyvtárnak.
A könyvtár megalakulásától 1866-ig a vármegyeházán, utána a gimnázium épületében, majd ismét a vármegyeházán működött 1952-ig.' http://www.mvkkvar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=47&Itemid=34&lang=hu
A Megyei Könyvtárt Kaposváron 1952 évben mint tanácsi könyvtárt alapították. A jelenlegi épületet 1964-ben adták át, majd 2001-ben bővítették és felújították.

Az előadóterem a földszinten kapott helyet. Rangos események színhelye, számos színvonalas előadást tartottak falai között és időszaki kiállításokat rendeznek a helyiségben.
A terembe két ajtón lehet bemenni, az ajtók közti falfelületen található a 250x870 cm méretű festett, vésett rajzú színes csempefal, Csekovszky Árpád keramikusművész Az írás története című alkotása.

Az egyforma méretű csempelapokból készült kép a szürke és a kék különböző árnyalataival készült. A jelenetek, jelek vésett technikával, arany színnel festve készültek. A középpontban a mécses piros lángja meghatározó, mely évezredes szimbólum a fényt jelképezi, belőle kiinduló sugarak is erre utalnak. Emberek, épületek, állatok, növények, madarak, stilizált és valós betűk és számok jelképezik az írás fejlődését és végső kialakulását. A műveltség, kultúra, tudás alapja az írás, itt van a legjobb helye ennek az alkotásnak, a könyvtár előadó- és kiállítótermében, ahol sokan megfordulnak, és szerencsére a könyvtár átalakítása és bővítése után is épségben megmaradt a nagyméretű, értékes csempefal.
További linkek
http://www.csekovszky.hu/tanulmany-wehner

Cím alapján hasonló

"Az írás története – csempefal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
118711
Feltöltve
2012.09.15. 17:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/13 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az írás története – csempefal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
118675
Feltöltve
2012.09.14. 21:35

118669
Feltöltve
2012.09.14. 20:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/10 • ISO125

118658
Feltöltve
2012.09.14. 15:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ33/10 • 1/10 • ISO125

118655
Feltöltve
2012.09.14. 15:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ33/10 • 1/13 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az írás története – csempefal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
118644
Feltöltve
2012.09.14. 13:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ33/10 • 1/10 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az írás története – csempefal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
118623
Feltöltve
2012.09.14. 09:49

118672
Feltöltve
2012.09.14. 20:17

118624
Feltöltve
2012.09.14. 09:54
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ33/10 • 1/10 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 9 fotó

Műlap története

18.12.22. 16:25
Az "Az írás története – csempefal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.12.17. 10:20
Megérintettem az "Az írás története – csempefal" alkotást
16.05.02. 15:22
Megérintettem az "Az írás története – csempefal" alkotást
15.06.27. 09:57
Megérintettem az "Az írás története – csempefal" alkotást
12.09.15. 17:30
Steinerné Hófer Erzsébet publikálta "Az írás története – csempefal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.