Laszberg Rudolf síremléke

Győr, Szauter Ferenc utca

Alternatív, helyi címek:Gróf Laszberg Rudolf síremléke

Győr
Szauter Ferenc utca
A nádorvárosi köztemető díszsírhelye.

Felállítás1913

Cedrus
2012.09.12. 19:55
Laszberg Rudolf gróf (Győr, 1848. október 29. – Budapest, 1908. március 23.) Győr szabad királyi város és Győr vármegye főispánja.
Jogi tanulmányainak elvégzése után Győr megyében esküdtből csakhamar aljegyző, árvaszéki ülnök, majd főjegyző lett; 1870-ben a köz- és váltóügyvédi diplomát is megszerezte, 1876. március 11-én nőül vette Perlaky Katalin Malvint.

'...1892. március 21-én Győr megye és Győr város főispánjává nevezte ki a király. Ő volt a Kisfaludy szoborbizottság elnöke, a millenniumi ünnepségek irányítója. Támogatta Zechmeister Károly polgármester nagyszabású urbanizációs és iparfejlesztő programját. 1905. november 23-án a kormányzat a bölcs és higgadt Laszberget nevezte ki kormánybiztosnak a súlyos Pest megyei politikai konfliktusok lecsendesítésére. Három hónapig teljesítette e kormánymegbízatást. A kormány azonban az alkalmazottnál erősebb rendszabályok bevezetését követelte tőle, melyre ő nem vállalkozott. E három hónapot kudarcként élte meg, egészsége megrendült, s feladta győri főispáni hivatalát is. 1906. április 20-án nyugdíjba vonult. Budapesten hunyt el, ám győri lokálpatriótának kijáró tisztelettel Győrött, a belvárosi temetőben temették el. Később hamvait az új köztemető díszsírhelyén helyezték el.' Forrás: http://www.perlakycsalad.hu/?q=rokonsag.html

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118483
Feltöltve
2012.09.12. 07:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.09.12. 07:04

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118484
Feltöltve
2012.09.12. 07:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/60 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.09.12. 07:04

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118485
Feltöltve
2012.09.12. 07:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.09.12. 07:05

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118486
Feltöltve
2012.09.12. 07:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/56 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.09.12. 07:06

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118487
Feltöltve
2012.09.12. 07:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.09.12. 07:06

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
118488
Feltöltve
2012.09.12. 07:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/60 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.09.12. 07:07

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310840
Feltöltve
2018.04.28. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 19:06

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310841
Feltöltve
2018.04.28. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 19:06

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310842
Feltöltve
2018.04.28. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 19:06

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310843
Feltöltve
2018.04.28. 19:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 19:07
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.11.18. 14:53
A "Laszberg Rudolf síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.28. 19:07
1 új fotót töltöttem a "Laszberg Rudolf síremléke" műlaphoz
18.04.28. 19:06

12.09.12. 19:55
Cedrus publikálta "Laszberg Rudolf síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.