Dr. Csik Ferenc-mellszobor

Dömös, Táncsics Mihály út 2.
További képek a Fotólistában

Dömös
Táncsics Mihály út 2.
A községháza nagytermében látható.

Felállítás1936

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2012.09.03. 12:10
Múlt héten kétszer is jártam Dömösön. Nagyon sok, a Pilisbe induló túrának ez a kis falu a kezdőpontja. Első alkalommal a kikötőnél szálltunk le a buszról, mert szét akartunk nézni a faluban is. Jelentem, nem túl sok látnivaló van a katolikus templomig tartó úton. Még a világháborús emlékművet se találtam meg.
Második alkalommal már tudatosan nem is vettük az útirányt a falu belseje felé, mondván, jó nekünk a széle is, ahol a községháza is áll (a hatalmas útbaigazító táblával együtt). Egy kérésem volt útitársamhoz: nézzük meg kicsit közelebbről a községházát, ha már ott megyünk el mellette.
Találtam is rajta rögtön egy emléktáblát, ami arra emlékeztet, hogy évtizedeken át a faluban élt és alkotott Pásztor János szobrászművész. Szerintem vagy két éve megírtam a szobrász életrajzát, de mivel nincs értelme párhuzamosan két életrajzot megjelentetni a szoborlapon, ezért elmaradt a publikálása. A lényeg: nem emlékeztem, de most elővettem a már megírt szöveget, és sehol nem szerepel benne, hogy Dömösre járt volna a szobrász alkotni. Elmentem ma a könyvtárba, hogy beleolvassak még egyszer Heitler László könyvébe, ott se szerepel ilyesmi.

De térjünk vissza Dömösre. Az épületre ki volt írva, hogy önkormányzat, és az is, hogy Dömösi Galéria. Ezt a kettősséget elképzelni sem tudtam a gyakorlatban, ezért mentünk be szétnézni. A nagyteremben éppen reggeliztek az ott dolgozók, de mondtuk, bennünket ez nem zavar, csak hadd nézzük meg, ami a teremben van a falon; illetve a terem sarkaiban szobrok álltak.
Mi tagadás, rendesek voltak, mert hagytak bennünket nézelődni szabadon. Én meg lefotóztam a szobrokat. De nem csak azok voltak figyelemre méltóak, hanem ami a falon körben volt. Dömösön, az egykor ott működő művészek munkáiból fantasztikus gyűjteményt hoztak össze. Hogy ennek tudatában vannak-e, azt nagyon kétlem. A faluról mostanában megjelent írásokban nem szerepelt ez a tény. De mindenképpen be kell oda menni, ha arra jár valaki!

Dr. Csik Ferenc orvos, az 1936-os berlini olimpián nyerte meg a 100 méteres gyorsúszást. 16-szoros magyar bajnok úszó, majd sportvezető és lapszerkesztő.
Életútjáról családja könyvet adott ki pár éve, ami részleteiben olvasható az interneten is: http://gribedli.hu/csik/konyvismertet.html
Tegnap este átolvastam és akkor jöttem rá, hogy szerintem a családja nem is tud ennek a mellszobornak a létezéséről. A másik, amit Ági néni írt meg műlapot, annak a Kaposváron felavatott szobornak nem Pásztor János az alkotója. Erre gondolok: http://www.kozterkep.hu/~/18041/_csik_ferenc_mellszobor_kaposvar_lanyi_dezso_1973.html
Viszont valami azt súgja, hogy ez a mellszobor is 1936-ban készülhetett, mert a szoboralak éppen olyan, mint a wikipédián megjelent fotó az olimpiai bajnok úszóról: http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Csik_Ferenc.jpg&filetimestamp=20101122185509
A szobrász 1930-as évekbeli tevékenységéről alig van ma használható, fellelhető adatunk. Főként az emlékművein keresztül ítélték meg abban az időben.

Szobrász és modellje: mindketten a második világháború áldozatai lettek.
Pásztor János 1945. január 7-én a Budapestet érő bombázások alatt vesztette életét.
Dr. Csik Ferenc 1945. március 29-én katonaorvosként lett légitámadás áldozata Sopronban.

Hogy hol találkoztak, és ennek a szobornak a valódi története kiderül-e valaha, erre még én is kíváncsi vagyok.
További linkek
Dr. Csik Ferenc életrajza a wikipédián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Csik_Ferenc
A szobrászról: http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1sztor_J%C3%A1nos

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Dr. Csik Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dömös
Feltöltő
Azonosító
117825
Feltöltve
2012.09.01. 13:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/10 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.01. 13:20

"Dr. Csik Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dömös
Feltöltő
Azonosító
117826
Feltöltve
2012.09.01. 13:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.01. 13:20

"Dr. Csik Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dömös
Feltöltő
Azonosító
117827
Feltöltve
2012.09.01. 13:21
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.01. 13:21

"Dr. Csik Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dömös
Feltöltő
Azonosító
117828
Feltöltve
2012.09.01. 13:21
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/13 • ISO1600

117829

117830
Feltöltve
2012.09.01. 13:22

TundeK62 12.09.01. 13:22

Adalék vagy máshol

"Dr. Csik Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói

Az alkotó szobrász emléktáblája az épület udvari homlokzatán látható.
Alkotó
Település
Dömös
Feltöltő
Azonosító
117831
Feltöltve
2012.09.01. 13:22
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.01. 13:22
Az alkotó szobrász...Teljes szövegAz alkotó szobrász emléktáblája az épület udvari homlokzatán látható.Kevesebb szöveg
Összesen 7 fotó

Műlap története

12.09.03. 12:10
TundeK62 publikálta "Dr. Csik Ferenc-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.