Zalaegerszeg, Falumúzeum utca

Zalaegerszeg
Falumúzeum utca
Az Olajipari Múzeum szoborparkjában van.

Avatás1987. október 2.


Nem köztéri:Múzeum területe
Cedrus
2012.08.31. 18:50
"Dr. Hága László vegyészmérnök (1920–1968) Budapesten született. 1942-ben diplomázott a Budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1945 után a szőnyi Kőolajipari Vállalatnál dolgozott, majd a vállalat igazgatójának nevezték ki..." 1960-tól Százhalombattán, a Dunai Kőolajipari Vállalat főtechnológusa.

"1968. október 16-án a Szovjetunióból érkezett haza, és egyenesen egy üzemindításhoz ment. Súlyos gázrobbanás történt, heten haltak meg, és többen megsérültek. Hága a bent rekedteknek próbált segíteni, amikor egy második gázrobbanásban ő is súlyos égési sérüléseket szenvedett. Két nap múlva, 1968. október 18-án belehalt a sérüléseibe."

Emlékét, munkássága elismerését a szoborparkban felállított bronz mellszobra is őrzi.
Források:
http://www.hirtukor.hu/bel_nyomtat.php?ssz=15441
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/beres-janos
kectam
2016.09.04. 06:22
A szobor valójában 1987-ben készült , nem 1988-ban. Az Artportal is rosszul tudja a mű készítésének idejét. A művész saját honlapján a valós dátumok szerepelnek. Linkjét megadom, mert több szobránál tapasztalható eltérés a valós időhöz képest.
Források:
http://www.beresjanos.hu

Cedrus műlapja



Cím alapján hasonló

"Hága László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
117665
Feltöltve
2012.08.30. 19:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.30. 19:36

"Hága László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
117666
Feltöltve
2012.08.30. 19:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.30. 19:37

"Hága László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
117667
Feltöltve
2012.08.30. 19:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.30. 19:38

"Hága László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
251564
Feltöltve
2016.09.04. 06:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.04. 06:08

"Hága László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
251566
Feltöltve
2016.09.04. 06:10
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.04. 06:10

"Hága László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
251565
Feltöltve
2016.09.04. 06:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.04. 06:08
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.07.24. 19:16
A "Hága László" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.04. 06:10
1 új fotót töltöttem a "Hága László" műlaphoz
16.09.04. 06:08
1 új fotót töltöttem a "Hága László" műlaphoz
16.09.04. 06:08
1 új fotót töltöttem a "Hága László" műlaphoz
12.08.31. 18:50
Cedrus publikálta "Hága László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.