Szentendre, Görög u.
További képek a Fotólistában

Szentendre
Görög u.
A múzeum új épületén.

Steinerné Hófer Erzsébet
2012.08.30. 23:30
Kovács Margit keramikusművész életében alkotásainak egy részét Szentendrének ajándékozta. Az ország egyik leglátogatottabb kiállítása 1973-óta ez a gyűjtemény.
A múzeum bejárata a Vastagh György u. felől van. Felmerült az épület bővítése különböző létesítmények hiánya miatt. 2008-ban eredményesen pályáztak.

Kocsis József építész tervei alapján, pályázaton nyert pénzből elkészült az épület a Görög u. felé, amit 2011. 01.13. adtak át.

A téglavörös kerámialapokból álló homlokzatot az építész álmodta meg, és tervezte, kivéve az öt díszítő kerámialapot, aminek az elkészítéséhez szentendrei szobrászokat kért fel. A méret volt csak adott, minden megkötés, előírás nélkül készültek a díszes elemek a ház homlokzatára.

„A kerámia, mint anyag Kovács Margit munkásságára utal, az elemek átlós tagoltságát a szomszédos kora reneszánsz ház díszítése határozta meg (a kváderkeretet jelző falfestésből plasztikusan megformált burkolólapok készültek), a nyílások kőkeretei és az attikafal párkányzata pedig a szomszédos műemlék polgárházak homlokzati tagozatait idézik.' Építészfórum, 2011.február 22.

Konzultáltak a művészek, öt dísz volt a terven, Asszonyi Tamás két képet, míg a többiek egy-egy kép készítését vállalták. Agyagból készítették el a műveket, a kiégetést a többi homlokzati elem legyártásával együtt az építész intézte.

120 db 50x50 cm méretű lap borítja a homlokzatot, ami Zakar István keramikus művész közreműködésével a Keramikum Kft-nél készült.

Aki arra jár, és nem csak néz, hanem lát is, annak meg kell állni az épület előtt, és ha már megállt és megnézte, nem tudja elfelejteni. Színével, jellegzetes kerámia burkolatával és díszeivel, egy olyan egyedi külsőt kapott az épület ami, vagy tetszik, vagy nem, annak, aki látja.

Nekem tetszik.
További linkek
http://epiteszforum.hu/node/18069

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
117418
Feltöltve
2012.08.29. 00:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
117222
Feltöltve
2012.08.27. 15:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/400 • ISO80

117228
Feltöltve
2012.08.27. 15:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ39/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Asszonyi Tamás Munkácsy-díjas, kiváló és érdemes művész készítette a címert.
Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
117545
Feltöltve
2012.08.29. 22:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Asszonyi Tamás Munkácsy-díjas, kiváló és érdemes művész készítette a címert.

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Asszonyi Tamás Munkácsy-díjas, kiváló és érdemes művész alkotása a dús keblű, könyökölő nő.
Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
117544
Feltöltve
2012.08.29. 22:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ57/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Asszonyi Tamás Munkácsy-díjas, kiváló és érdemes művész alkotása a dús keblű, könyökölő nő.

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Csíkszentmihályi Róbert Munkácsy-díjas művész alkotása a Csókolózó pár.
Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
117543
Feltöltve
2012.08.29. 22:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ59/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csíkszentmihályi Róbert Munkácsy-díjas művész alkotása a Csókolózó pár.

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Szabó Tamás Munkácsy-díjas művész alkotása Michelangelo Dávid-szobrának átirata.
Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
117542
Feltöltve
2012.08.29. 22:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabó Tamás Munkácsy-díjas művész alkotása Michelangelo Dávid-szobrának átirata.

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Szentirmai Zoltán Munkácsy-díjas művész alkotása, utal a szomszéd épület architektúrájára.
Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
117541
Feltöltve
2012.08.29. 22:11
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ59/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szentirmai Zoltán Munkácsy-díjas művész alkotása, utal a szomszéd épület architektúrájára.

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
117785
Feltöltve
2012.08.31. 23:34
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.31. 23:34

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
117786
Feltöltve
2012.08.31. 23:35
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.31. 23:35

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
117787

239772
Feltöltve
2016.05.10. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.10. 11:58

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
239773
Feltöltve
2016.05.10. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.10. 11:58

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
239774
Feltöltve
2016.05.10. 11:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.10. 11:59

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
239775
Feltöltve
2016.05.10. 11:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.10. 11:59

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
257802
Feltöltve
2016.11.03. 18:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.03. 18:12

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
257801
Feltöltve
2016.11.03. 18:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.03. 18:11

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
257800
Feltöltve
2016.11.03. 18:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/420 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.03. 18:09

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
257797
Feltöltve
2016.11.03. 18:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/90 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.03. 18:04

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
257799
Feltöltve
2016.11.03. 18:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.03. 18:09

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462171
Feltöltve
2021.10.12. 19:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON Z fc
1/100 • 28mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkó Zsolt 21.10.12. 19:28

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
515277
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2023.01.28. 10:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.28. 10:50
2019. október

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
515278
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2023.01.28. 10:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/40 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.28. 10:50
2019. október

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
515279
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2023.01.28. 10:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/30 • 200mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.28. 10:50
2019. október

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
515280
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2023.01.28. 10:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.28. 10:50
2019. október

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
515281
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2023.01.28. 10:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 240mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.28. 10:50
2019. október

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
515282
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2023.01.28. 10:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/25 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.28. 10:50
2019. október

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Kovács Margit-szignóval.
Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
515283
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2023.01.28. 10:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/30 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.28. 10:51
2019. október
Kovács Margit-szignóval.

Adalék vagy máshol

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
117444
Feltöltve
2012.08.29. 07:17
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
515309
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2023.01.28. 11:08
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.28. 11:08
2019. október

"Kerámiahomlokzat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
515310
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2023.01.28. 11:08
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.28. 11:08
2019. október
Összesen 31 fotó

Műlap története

23.01.28. 11:08
2 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
23.01.28. 10:51
1 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
23.01.28. 10:50
6 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
21.10.12. 19:28
1 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
17.08.11. 12:31
Megérintettem a "Kerámiahomlokzat" alkotást
17.07.10. 15:20
Megérintettem a "Kerámiahomlokzat" alkotást
16.11.03. 18:12
1 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
16.11.03. 18:11
1 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
16.11.03. 18:09

16.11.03. 18:04
1 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
16.07.25. 13:48
Megérintettem a "Kerámiahomlokzat" alkotást
16.05.10. 12:03
A "Kerámiahomlokzat" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.10. 11:59
1 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
16.05.10. 11:59
1 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
16.05.10. 11:58

15.12.31. 12:44
Megérintettem a "Kerámiahomlokzat" alkotást
12.08.31. 23:35
1 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
12.08.31. 23:35
1 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
12.08.31. 23:34
1 új fotót töltöttem a "Kerámiahomlokzat" műlaphoz
12.08.30. 23:30
Steinerné Hófer Erzsébet publikálta "Kerámiahomlokzat" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.