I. világháborús emlékmű

Budapest, X. kerület, Kozma utca 8--10.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Eskü
Angol cím:World War I Memorial

Budapest
X. kerület, Kozma utca 8--10.
Az alkotás az Új Köztemetőben található, a 3-5-6 parcellák által közrefogott területen.

Avatás1947
Avatás1926

Mészáros Lajos (építész, közreműködő)
Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)

Aerdna
2012.08.26. 21:00
Az Új köztemetőben található Beszédes László (1874-1922) bronzból készített honvédszobra, melyet az 1933-ban felállított, 1933. november 1-jén Horthy Miklós kormányzó által felavatott, és a háború után eltávolított Hősök Oltára (Márton Ferenc és Foerk Ernő műve) helyén állítottak fel. Talapzatán az eredetileg ott nyugvó hősi halottak nevei olvashatók. Az MTI hírforrás szerint 17392 hősi halottnak állítottak itt emléket.

A jelenleg itt található alkotás 1926. májusa előtt került felállításra a köztemetőben, egy kisebb talapzaton, és eredetileg sírok között állt (Somfay Örs adata). Mészáros Lajos valószínűleg ezt a talapzatot tervezte.

A háborúban az eredetileg itt állott emlékmű feltehetőleg megsérült, és ezért kellett lebontani. Méretéből következtetve a jelenlegi talapzat valószínűsíthetően az eredeti emlékmű obeliszkjének maradványa, melyen táblákon feltüntették a közel 18000 hősi halott nevét.

1948. november 1-jén már valószínűleg ebben a formájában koszorúzták meg a köztemető hősi temetőjében álló hősi emlékművet, így valószínűsíthető, hogy 1947-ben került sor a helyreállításra, és a honvéd szobor áthelyezésére.

A talapzat előtti tábla felirata: 1914-1918

Az emlékmű a 3-5-6-os parcellák által közrefogott területen áll.

---

A közel 18000 hősi halott neveit tartalmazó táblák fotói: https://www.kozterkep.hu/profile/Aerdna/folders/3548?auth_key=d166f2264c0d228b09b6c5d5b4ec22b6
Források:
id. Szabó András: Maszk, 27., 47. o.
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=8036&pIdx=5
http://rakosvidek.hu/PDF/rv_2010_01.pdf
http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=809
MTI hírarchívum 1920-1945, 1926. május 29., 31., 1933. október 27., november 1.,
MTI hírarchívum 1946-1949, 1948. október 28.
További linkek
Beszédes Lászlóról: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/01718.htm

Aerdna műlapja

Kapcsolódó
Hősök oltára

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116986
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.24. 20:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.24. 20:59

116987
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.24. 20:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ34/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.24. 20:59
2005. január

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116988
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.24. 21:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.24. 21:00
2005. január

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116989
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.24. 21:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.24. 21:00
2005. január

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116990
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.24. 21:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.24. 21:01
2005. január

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116991
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.24. 21:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.24. 21:02
2005. január

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116993
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.24. 21:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.24. 21:16
2005. január

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116994
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.24. 21:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.24. 21:16
2005. január

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116992
Feltöltve
2012.08.24. 21:12
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.24. 21:12

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122489
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.10.27. 12:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.27. 12:41
2005. január

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
122490
Feltöltve
2012.10.27. 12:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ34/10 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.27. 12:45

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
184213
Feltöltve
2014.10.19. 19:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.19. 19:08

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
184216
Feltöltve
2014.10.19. 19:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.19. 19:08

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
184217
Feltöltve
2014.10.19. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.19. 19:11

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
184218
Feltöltve
2014.10.19. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.19. 19:12

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
277007
Feltöltve
2017.05.08. 19:36
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szántó Nóra 17.05.08. 19:36

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
277006
Feltöltve
2017.05.08. 19:34
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szántó Nóra 17.05.08. 19:34

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
315472
Feltöltve
2018.06.18. 19:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.06.18. 19:22

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
315473
Feltöltve
2018.06.18. 19:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.06.18. 19:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
315474
Feltöltve
2018.06.18. 19:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.06.18. 19:27

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
315475
Feltöltve
2018.06.18. 19:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.06.18. 19:29

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
315476
Feltöltve
2018.06.18. 19:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.06.18. 19:30

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A szobor eredeti talapzatán és helyén.
Alkotó
Beszédes János LászlóMészáros Lajos (építész, közreműködő)Ficzek Károly (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170974
Forrás
HM-HIM fotótára.
Feltöltve
2014.07.07. 22:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.07. 22:38
Archív felvétel
A szobor eredeti talapzatán és helyén.
Összesen 23 fotó

Műlap története

17.05.08. 19:49
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.08. 19:46
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.08. 19:36
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
17.05.08. 19:34
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
12.08.26. 21:00
Aerdna publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.