Lovasberény, Vörösmarty utca - Kossuth utca sarok

Állapot: Veszélyben

Angol cím:St. Florian

Lovasberény
Vörösmarty utca - Kossuth utca sarok
Az alkotás a Vörösmarty utca – Kossuth utca sarkán található, a...Teljes szövegAz alkotás a Vörösmarty utca – Kossuth utca sarkán található, a Cziráky-kastély bejáratával szemben.Kevesebb szöveg

Felállítás1770

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Aerdna
2012.08.18. 23:25
Szent Flórián szobrát 1760–1770 körül állították fel Lovasberényben. Az alkotás nem messze található a Cziráky-kastély bejáratától, onnan körülbelül 20 méterre, egy családi ház kerítése előtt áll.

Az alkotás másfél méteres párkányfejes talapzaton áll, melyen felirat nem látható. A talapzaton nem középen, hanem kicsit balra helyezkedik el a szobor. Az alkotást feltehetőleg nemrégiben lefesthették, sötétszürke festéknyomok láthatóak rajta, mely mostanra sajnos elég csúnyán felvált.

A szent szobra jobb kezében zászlót tart, öltözéke a szokásos római legionárius ruházata, bal kezével pedig dézsából vizet önt az égő házra.

Az alkotás nyilvántartott műemlék, a 9707-es számon.

Forrás: Magyarország műemlékjegyzéke: Fejér megye.

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
116504
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.18. 09:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.18. 09:19
2005. január

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
116505
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.18. 09:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ41/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.18. 09:19
2005. január

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
116506
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.18. 09:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ34/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.18. 09:20
2005. január

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
116507
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.18. 09:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/60 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.18. 09:20
2005. január

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
116508
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.18. 09:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.18. 09:21
2005. január

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
116509

116510
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.08.18. 09:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ34/10 • 1/60 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.18. 09:22
2005. január

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
116511
Feltöltve
2012.08.18. 09:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.08.18. 09:29

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
516191
Feltöltve
2023.02.10. 19:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.02.10. 19:09

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
516192
Feltöltve
2023.02.10. 19:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ4/1 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.02.10. 19:09

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
516193

516194
Feltöltve
2023.02.10. 19:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.02.10. 19:10

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
516195
Feltöltve
2023.02.10. 19:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ5/1 • 1/640 • 17.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.02.10. 19:10

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
516196
Feltöltve
2023.02.10. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ56/10 • 1/500 • 33.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.02.10. 19:11

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
516197
Feltöltve
2023.02.10. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ5/1 • 1/320 • 17.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.02.10. 19:11

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Lovasberény
Feltöltő
Azonosító
516198
Feltöltve
2023.02.10. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ45/10 • 1/500 • 11.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.02.10. 19:11
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.02.10. 19:11
3 új fotót töltöttem a "Szent Flórián" műlaphoz
23.02.10. 19:10
2 új fotót töltöttem a "Szent Flórián" műlaphoz
23.02.10. 19:09
3 új fotót töltöttem a "Szent Flórián" műlaphoz
12.08.18. 23:25
Aerdna publikálta "Szent Flórián" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.