A kiskakas gyémánt félkrajcárja

Budapest, X. kerület, Kékvirág utca
Archív képek

Budapest
X. kerület, Kékvirág utca
Az Ecseri úti metrómegálló közelében, az óvoda épületén található az alkotás.

Felállítás1959

Ády
2012.08.23. 21:00
A lakótelepen találjuk a Fábián István építész tervei alapján épült óvodát. Mint sok, ebben az időben épített intézmény, ez is kapott épületdíszt. Simó József keramikus alkotása az óvoda Zágrábi utcai frontján bújik meg. A színes mázas kerámia a török császárt ábrázolja, fején a kiskakassal és mögöttük méhecskerajjal A kiskakas gyémánt félkrajcárja című népmeséből. Az alkotást nagyon szeretik és megbecsülik az óvodában. Az intézmény ötvenedik születésnapjára nagy munka árán védetté nyilvánították.
Az óvodában, ha minden igaz, bent is van egy kerámiafal, de azt a nyári szünet miatt csak következőleg tudom feltérképezni és megörökíteni. (Közben már meglett.)

A dombormű alatt réztáblán ez található:
Készítette
Simó Ágoston és Simó József
keramikus művész
Felavatva 1959-ben.
Műemlékké nyilvánítva 2009-ben.

A könyvben, az artportal oldalán és az alkotáson csak Simó József neve szerepel. Szerintem egy ekkora kis műhöz nem kell két művész. Vagy Simó Ágoston még a belső kerámiafal készítője lehet, amiről egyelőre nincs több információm.
Azóta már felkerült a belső kerámiafal is, amit a kacsolódó műlapnál találtok.
További linkek
A kiskakas gyémánt félkrajcárja magyar rajzfil (1951.) : http://www.youtube.com/watch?v=5-SIjlkrGhU
Simó József keramikus életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/simo-jozsef-1/

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"A kiskakas gyémánt félkrajcárja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116768
Feltöltve
2012.08.21. 14:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.08.21. 14:42

"A kiskakas gyémánt félkrajcárja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116758
Feltöltve
2012.08.21. 14:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.08.21. 14:38

116761

116759

116760

116764
Feltöltve
2012.08.21. 14:39

Ády 12.08.21. 14:39

116762

116763

385198
Feltöltve
2019.11.26. 11:26
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.11.26. 11:26

"A kiskakas gyémánt félkrajcárja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385200
Feltöltve
2019.11.26. 11:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.11.26. 11:28

Archív fotók

"A kiskakas gyémánt félkrajcárja" c. alkotás fotói

Forrás:Saját, Bretz--Knapp Építészet és kerámia könyv (1968.)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
116475
Évszám
1968
Feltöltve
2012.08.17. 14:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.08.17. 14:18
1968, Archív felvétel
Forrás:Saját, Bretz--Knapp Építészet és kerámia könyv (1968.)

"A kiskakas gyémánt félkrajcárja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
386372
Forrás
Művészet folyóirat 1961. február (2. évfolyam, 2. szám)
Feltöltve
2019.12.03. 16:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.12.03. 16:32
Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.12.03. 16:32
1 új fotót töltöttem az "A kiskakas gyémánt félkrajcárja" műlaphoz
19.11.26. 11:28
1 új fotót töltöttem az "A kiskakas gyémánt félkrajcárja" műlaphoz
19.11.26. 11:26
1 új fotót töltöttem az "A kiskakas gyémánt félkrajcárja" műlaphoz
12.08.23. 21:00
Ády publikálta "A kiskakas gyémánt félkrajcárja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.