Schadl János-emléktábla

Keszthely, Fő tér 9.
További képek a Fotólistában

Keszthely
Fő tér 9.
A gimnázium épületének nyugati homlokzatán.

Felállítás2012. március 2.

Steinerné Hófer Erzsébet
2012.08.14. 21:40
A Zalaegerszegen élő szobrász kül- és beltéri szobrokat, domborműveket készít, és 18 éve tanít az Ady Endre Művészeti Általános Iskola és Gimnáziumban rajzot, mintázást és pár éve művészettörténetet.
A Zala megyei Közgyűlés neki ítélte oda 2012 júniusában a Vajda Lajos-
díjat, aminek átvételére az ősszel kerül majd sor.

A Schadl János-emléktábla avatása kettős ünnephez kötődött, 240 éve alapította az iskolát gróf Festetics Pál, és 120 éve, hogy a Schadl János építész által tervezett iskolát átadták.

A bronzból készült domborművet Farkas Ferenc szobrász, míg a süttői mészkő lapot és a feliratozást Tantó Gusztáv kőfaragó mester készítette. A dombormű az építészt ábrázolja, bal kezében körzővel, jobb keze alatt az iskolaépület második emeleti ablakait és a tornyot látni. A táblát a Vajda János Öregdiákok Egyesülete állíttatta.

Madách Imre: Az ember tragédiája
XII. szín: Falanszter

ÁDÁM
Igaz. - Tudom jól, hogy kell olyan is,
Ki homokot hord, vagy követ farag:
Nélküle nem emelkedik terem.
De ez csak a homályban tévelyeg,
S fogalma sincs arról, miben segít. -
Csak az építész látja az egészet,
S bár megfaragni nem tud egy követ,
A művet ő teremti, mint egy isten. -
Ily építész nagy a tudásban is.

Schadl János építészről:
Források:
http://www.vajda-khely.sulinet.hu/bemutat/hirhd/ujak/schadl.htm

Kapcsolódó
Vajda János
Kapcsolódó
Festetics Pál
Kapcsolódó
Szent Imre-ablak

Cím alapján hasonló

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
116069
Feltöltve
2012.08.12. 21:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
116070
Feltöltve
2012.08.12. 21:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ99/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
116071
Feltöltve
2012.08.12. 21:40
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ51/10 • 1/500 • ISO80

116072
Feltöltve
2012.08.12. 21:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ59/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
116076
Feltöltve
2012.08.12. 21:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
116074
Feltöltve
2012.08.12. 21:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ48/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
116079
Feltöltve
2012.08.12. 21:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ51/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
116075
Feltöltve
2012.08.12. 21:53
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
191716
Feltöltve
2015.01.01. 18:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.01. 18:40

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
191717
Feltöltve
2015.01.01. 18:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.01. 18:41

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
204066
Feltöltve
2015.04.28. 15:27
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/500 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.28. 15:27

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
204067
Feltöltve
2015.04.28. 15:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ65/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.28. 15:29

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
204068
Feltöltve
2015.04.28. 15:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.28. 15:36

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
368184
Feltöltve
2019.08.08. 08:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.08.08. 08:55

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
368185
Feltöltve
2019.08.08. 08:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.08.08. 08:56

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
368186
Feltöltve
2019.08.08. 08:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/250 • 10.5mm • ISO100

368187

368188
Feltöltve
2019.08.08. 08:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/200 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.08.08. 08:57

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
368189
Feltöltve
2019.08.08. 08:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/200 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.08.08. 08:58

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
368190
Feltöltve
2019.08.08. 08:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/100 • 33.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.08.08. 08:58

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
506769
Feltöltve
2022.10.29. 10:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.29. 10:03

506764
Feltöltve
2022.10.29. 10:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 40mm • ISO160

506765
Feltöltve
2022.10.29. 10:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 300mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.29. 10:03

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
506763

506768
Feltöltve
2022.10.29. 10:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 220mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.29. 10:03

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
506766
Feltöltve
2022.10.29. 10:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 30mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.29. 10:03

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
506767
Feltöltve
2022.10.29. 10:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.29. 10:03

"Schadl János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
506770
Feltöltve
2022.10.29. 10:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.29. 10:03
Összesen 28 fotó

Műlap története

22.10.29. 22:03
A "Schadl János-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.29. 10:03
8 új fotót töltöttem a "Schadl János-emléktábla" műlaphoz
19.08.08. 10:33
A Közösség megszavazta a Schadl János-emléktábla műlapon várakozó szerkesztést
19.08.08. 08:58
1 új fotót töltöttem a "Schadl János-emléktábla" műlaphoz

19.08.08. 08:57
1 új fotót töltöttem a "Schadl János-emléktábla" műlaphoz
19.08.08. 08:56

19.08.08. 08:55
1 új fotót töltöttem a "Schadl János-emléktábla" műlaphoz
15.04.28. 15:36
1 új fotót töltöttem a "Schadl János-emléktábla" műlaphoz
15.04.28. 15:29
1 új fotót töltöttem a "Schadl János-emléktábla" műlaphoz
15.04.28. 15:27
1 új fotót töltöttem a "Schadl János-emléktábla" műlaphoz
15.01.01. 18:41
1 új fotót töltöttem a "Schadl János-emléktábla" műlaphoz
15.01.01. 18:40
1 új fotót töltöttem a "Schadl János-emléktábla" műlaphoz
12.08.14. 21:40
Steinerné Hófer Erzsébet publikálta "Schadl János-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.